Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Idén először került megrendezésre egy adventi lelkinap gimnazisták részére Máriapócson. Közel 42 fiatal vett részt ezen a lelkigyakorlaton a gimnáziumból. A lelkinapot Janka Gábor atya kazincbarcikai görögkatolikus pap vezette.

Programunk elején megismerhettük a kegyhely történetét, amit Janka Gábor atya mutatott be. Nagy érdeklődéssel hallgattuk a kegykép csodáinak történeteit, ami számunkra is nagyon érdekes volt.

Ezután Péter testvér vezetésével megismerhettük egymást egy-két közösségi játékkal, majd pedig Janka Gábor atya folytatta előadását.

Ebben az előadásban arról beszélt, hogy életünkben hány különböző helyről, forrásból kaphatunk híreket, különböző igazságokat. A mai világban nehezen tudjuk megtalálni a valódi igazságot, de ha a hit által nézzük a dolgokat, akkor ez sem lehetetlen.

Ezután gyónásra és lelkibeszélgetésre volt lehetőség az atyákkal. Ezt Szentmise követte, amit Vitális Gábor atya tartott.

Közös alkalmunk pedig egyszerű ebéddel zárult.

[flagallery gid=387 name=”Gallery”]

admin On december - 21 - 2018

Categories

Egyéb, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...