Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

„Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!”

2019. április 11-én, a költészet napján, első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium az egyházi iskolák regionális szavalóversenyét.

A verseny nem csak József Attila születésnapja, és a költészet napja miatt került megrendezésre épp ezen a napon, hanem azért is, mert Don Bosco 1846. április 12-én alapította meg az Oratóriumot Valdoccóban, így ennek a születésnapjáról is megemlékeztünk.

A rendezvényt Bacskó Rebeka 12. D osztályos tanuló nyitotta meg egy szólóénekkel, Ágnes Vanilla Szeretők lázadása című dalát adta elő. A József Attila vers ihlette ének után Petróczi Gábor igazgató úr köszöntötte a versenyzőket, felkészítő tanáraikat és a zsűri tagjait, jó munkát és sok sikert kívánva nekik. A program az iskola énekkarának műsorával folytatódott, majd P. Andrásfalvy János SDB atya megáldotta a rendezvényt.

A zsűri tagjai Csikász Gáborné, a Tollas Tibor Emlékére Alapítvány kuratóriumának elnöke, Ruskó Lászlóné nyugalmazott pedagógus, Vajayné Ruskó Edit a Don Bosco Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium pedagógusa, Schottnerné Szabó Lívia a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium pedagógusa és Andrásfalvy János atya voltak. A versenyt három kategóriában hirdették és rendezték meg: szakgimnáziumok, valamint gimnáziumok 9-10. és 11-12. évfolyama számára.

A versmondóknak két verset kellett előadniuk: egy vallásos és egy szabadon választott témájú költeményt. A verseny során hallhattuk többek közt Reményik Sándor, Balassi Bálint, Ady Endre, Wass Albert, Sík Sándor vallásos, istenes költeményeit, majd egy széles keresztmetszetet kaptunk, a klasszikus és kortárs költők műveiből a szabadon választott műveket hallgatva. Így hallhattuk többek közt Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Babits Mihály, Szász Károly, Pilinszky János, Reményik Sándor, Lackfi János műveit is.

A zsűri munkája nem volt könnyű, hiszen felkészült, tehetséges versenyzőket hallhattunk, akik valamennyien koruknak, egyéniségüknek megfelelő verseket választottak, és azokat valóban nagyon szépen adták elő ügyelve a hangsúlyra, hanglejtésre, hangerőre, tempóra egyaránt. A szoros pontverseny után a következő eredmények születtek:

Szakgimnáziumok:
I. helyezett: Vrastyák Bianka, Irinyi János Református Oktatási Központ

II. helyezett: Kriston Tamás, Don Bosco Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium
III. helyezett: Molnár Aletta Letti, Don Bosco Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium

Gimnáziumok 9-10. évfolyam:
I.helyezett: Rózsa Tibor Gergely, Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon

II. helyezett: Elleh Emily, Szalézi Szent Ferenc Gimnázium
III. helyezett: Ősz Lilla, Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

Gimnáziumok 11-12. évfolyam:
I. helyezett: Méhész Anna, Szalézi Szent Ferenc Gimnázium
II. helyezett: Gadóczi Gergő, Szalézi Szent Ferenc Gimnázium
III. helyezett Bercsényi Petra Gabriella, Fráter György Katolikus Gimnázium

Gratulálunk minden kedves versenyzőnek és a felkészítő tanároknak, életükre kérjük Isten áldását, és reméljük, hogy így köszönhetünk el: ”jövőre veletek ugyanitt!”

 

Balogh Edina szaktanár

Szalezi_Szavaloverseny_2019

[img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_01.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_02.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_03.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_04.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_05.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_06.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_07.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_08.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_09.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_10.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_11.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_12.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_13.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_14.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_15.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_16.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_17.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_18.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_19.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_20.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_21.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_22.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_23.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_24.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_25.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_26.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_27.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_28.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_29.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_30.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_31.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_32.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_33.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_34.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_35.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_36.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_37.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_38.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_39.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_40.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_41.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_42.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_43.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_44.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_45.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_46.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_47.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/szalezi_szavaloverseny_2019/thumbs/thumbs_szavaloverseny_48.jpg"]
admin On április - 15 - 2019

Categories

Hírek, Kiemelt, Versenyek

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Jó reggelt!
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Szalézi Szent Ferenc Gimnázium -- Jó reggelt ! -- műsorai.
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

DSC_3899

Tanévnyitó, első

Az idei tanévnyitó ünnepséget - a hagyományoktól eltérően - az ...

javitovizsga_kiemelt

Javítóvizsga!

Kedves Diákok! A javítóvizsgák 2019. augusztus 28-án (szerdán) reggel 9.00 órától ...

tankonyvosztas_kiemelt

Tankönyvosztás 201

  Tankonyvosztas_2019

Búcsú egy volt Sá

Nagyon régen volt már, hogy tanulóként először léptem át az ...

Evzaro_2019_kiemelt

Tanévzáró 2019

Hétfőn a reggeli hűvösben izgatott matrózblúzos lányok és öltönyös fiatalemberek ...