Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

gyémántdiplomás pedagógus, 1925-2019.

 

Sztermen Gusztávné 1925-ben született. 1949-ben szerzett történelem-latin szakos pedagógusdiplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

Aki a tanítást hivatásaként választja, az vállalja azt is, hogy a személyisége és tettei, mint ablakba tett lámpás világítanak, utat és példát mutatva a követő tanítványoknak.  Egy ilyen lámpáshoz hasonlítanám Vera néni pedagógus pályafutását, hiszen hosszú évek során tanítványok ezrei hallgatták történelemóráin élvezetes előadásait, s kezdtek maguk is érdeklődni a tantárgy iránt. Lelkes magyarázatai során az ősi mítoszok hősei életre keltek, személyes példát adva nekünk, a ma emberének. Így keltette fel diákjai érdeklődését a holt nyelvnek számító latin nyelv iránt is. Emlékezetesek voltak a kollégái számára általa tartott bemutató órák. 1982-ben egyik tanítványa – Vera néni gondos felkészítő munkájának eredményeként – a történelem Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen országos hatodik helyezést ért el.

A tanítást, a példaadást nyugdíjasként is folytatta: őszes hajjal, de a segítségnyújtás szándékával vállalta el egy kezdő kollégájának mentorálását, hogy a gimnáziumban is beindulhasson a latin nyelv oktatása. Segítő szavait, tapasztalatát átadva lettünk mellette mi, kollégái is gazdagabbak úgy, hogy az Ő személyisége semmit sem halványult.

Sztermen Gusztávné társszerzőként jegyzi „Az antik Róma napjai” című, a Tankönyvkiadónál 1989-ben megjelent ókori témájú kötetet, amelyre ma is sokat hivatkoznak a szakemberek.  Négy gyermeke közül egyik az orvosi és három – bányamérnök édesapjuk nyomdokain haladva – a mérnöki pályát választotta.

Köszönjük mindazt, amit Tőle kaptunk, nyugodjék békében „a mi Vera nénink”! 

 

Polonkainé Baksy Katalin, Hidas Gáborné, Petróczi Gábor

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...