Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

[flagallery gid=283 name=”Gallery”]

Iskolánk diákjai 2015. augusztus 24. és 28. között a Nemzeti Együttműködési Alap jóvoltából erdélyi kiránduláson vehettek részt. A busznyi diák és kísérőik a hajnali órákban indultak Székelyföld irányába. A hosszú út monotonitását kolozsvári pihenővel és városnézéssel, valamint a parajdi sóbánya megtekintésével tettük színesebbé. Az esti órákban érkeztünk meg Farkaslakára, ahol a szállásunk volt. A kényelmes szobák és a remek ellátás egész héten erőt adott és nyugodt körülményeket teremtett. A második napon a Hargitára túráztunk részben traktorral, részben saját lábunkon. Fantasztikus élmény volt a hegycsúcs a rengeteg kopjafával, magyar és székely zászlóval. A délután folyamán a székelység legfontosabb búcsújáró helyét Csíksomlyót kerestük fel. Kirándulásunk harmadik napja ismét hosszabb utazással telt ugyanis Szászföldre látogattunk. Felkerestük Törcsvárt, ahol Drakula történetét ismerhettük meg, majd a szászok legnagyobb városába Brassóba utaztunk. A negyedik napon a természet szépségei felé fordultunk, felkerestük a Békás-szorost és a Gyilkos-tavat, ahol csónakáztunk és hatalmas kürtőskalácsokat ettünk. Kirándulásunk utolsó napján szintén gazdag programot játunk végig, felkerestük Orbán Balázs sírját és Segesvár érintésével Nagyváradon keresztül elfáradva, de élményekkel gazdagon tértünk haza.

 Print

Élményeink széleskörűek voltak, rengeteg mindent láttunk és tapasztaltunk. Betekintést nyerhettünk a kisebbségben élő magyarok mindennapjaiba, gondolkodásukba és érzéseibe. Megismertük az egyszerű emberek mindennapi életét, láttunk víz és infrastruktúra nélkül élő és az életet mégis szerető néniket és bácsikat. Láttunk a legelőről saját maguk hazatérő teheneket. Ezek az élmények talán nagyobb hatást váltottak ki a gyerekekből mint a műemlékek és hagyományos programok. A pályázatnak hála a kiránduláson olyanok is részt vehettek akiknek esetleg nehézséget okozott volna egy ilyen kirándulás anyagi hátterének előteremtése

kisspisti On szeptember - 30 - 2015

Categories

Turisztika

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

Household out casino

BlogsDon’t Be seduced by the new Scams and you may ...

Family of Fun Cheats

BlogsHighRoller Vegas Free Coins and you will Chips | dreams ...

Europaplay Provision

ContentIst der Bonus exklusive Einzahlung das einzige Auswahlkriterium für jedes ...

Household super hot

ArticlesSuper hot online slot machine: Where must i enjoy Family ...

Hot shot Local mayan

The brand new Gorgeous hit casino slot games is also ...