Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

“Dr. Hunyady Józsefné (született Kertész Edit) úrnőt az 1936. év május havában tartott alapvizsgálaton a Budapesti Állami Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság magyar nyelv és irodalom – francia nyelv és irodalom szakos tanárrá nyilvánította. Ennek nyomán Dr. Hunyady Józsefné tanárnőt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Rektori Tanácsa diplomázásának 65. évfordulója alkalmából vasdiplomával jutalmazza.”

Dr. Hunyady Józsefné egész életét a gyermeknevelésnek és a tanításnak szentelte. Kezdetben saját népes családjának nevelésére fordította ideje legjavát, majd pedagógusként kívánt elhelyezkedni. Az ötvenes években azonban polgári származása nem bizonyult megfelelő ajánlólevélnek, így évekig nem kapott tanári állást. A kiválóan képzett tanár végül 1953-ban (16 évvel a diplomaszerzése után) – jobb híján – a kékedi Általános Iskolában vállalt állást, majd Kázsmárk és Ózd általános iskoláiban dolgozott. Az ötvenes évekre jellemző viszonyok enyhültével 10 év után, 1963-ban került a Ságvári Endre Gimnázium állományába, ahonnan 1973-ban (nagyon fiatalon) nyugdíjba küldték. Munkakönyve bejegyzésekben gazdag volt, mert nyugdíjazását követően 17 évig tanított a város különböző középiskoláiban, előbb az Irinyiben majd az egykori 105-ösben.

A Ságvári Endre Gimnázium legjelesebb tanáraként – noha 30 éve nyugdíjba vonult – egykori iskolája  gyakran hívta meg rendezvényeire. 2001. október 26-án, 85. születésnapja lakalmából rendkívüli irodalomórát tartott a gimnázium tanulóinak Csokonai költészetéből. Az órán a maximális szakmai igényesség mellett mérhetetlen emberi bölcsességről tett tanúbizonyságot. A gimnáziummal való élő kapcsolata talán annak volt köszönhető, hogy az iskola jelenlegi igazgatója 1969-1973 között Edit néni tanítványa volt, és ma is legemlékezetesebb tanárai közt tartja számon őt, hiszen nála tanulta meg az irodalmi alapismeretek mellett a szépirodalom, a vers mindennapi élvezetét, diákszínjátszóként pedig az önmagunk megmutatásának a művészetét.

Dr. Hunyadi Józsefné mint városunk köztiszteletben álló személyisége Kazincbarcika Millenniumi Zászlójának zászlóanyja. Életútja, nemes életelvei és gyakorlata, a tanári pályán eltöltött kiemelkedően eredményes évtizedei és eredményekben gazdag életműve alapján méltán kapta meg Kazincbarcika város díszpolgári címét. Edit néni 2011 januárjában, 95 évesen hagyott minket magunkra. Örökké emlékezni fogunk rá!

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...