Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium
28. alkalommal rendezte meg a
Nagy László Fizikaversenyt

A kétnapos verseny február 28-án 10 40 -kor kezdődött.
Ezen a napon először írásbeli tesztek, majd írásbeli feladatok következtek.

A tesztfeladatok  itt letölthetők:

9. osztályos teszt     10. osztályos teszt       11. osztályos teszt     12. osztályos teszt       A tesztek javítókulcsa

Az írásbeli feladatokra 2 óra állt a versenyzők rendelkezésére, a feladatok itt letölthetők:

9. osztályos feladatok       10. osztályos feladatok      11. osztályos feladatok       12. osztályos feladatok

A feladatok megoldásai, javítókulcsai itt megnézhetők vagy letölthetők:

9. osztályos megoldás     10. osztályos megoldás     11. osztályos megoldás      12. osztályos megoldás

( A letölthető anyagok PDF formátumban vannak. )

Az írásbeli feladatok alapján tovább jutottak számára, március 1-jén reggel 8 órától folytatódott a verseny. Először minden csapatnak osztályonként, egy-egy az előadó által helyben bemutatott fizikai kísérletet kellett elmagyaráznia. Ezek után pedig gyakorlati, kísérleti feladatokat kellett megoldaniuk a kapott eszközökkel és kiértékelni a mért eredményeket. pl:

tömeg nagyságának meghatározása mérleg nélkül:  soros RC körben kondenzátor feszültségének változása az idő függvényében:

( A kép nagyításához kattintson rá. )

A verseny március 1-én az alábbi eredményekkel zárult

1.  Földes Ferenc Gimnázium

2. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium

3. Herman Ottó Gimnázium

4. Lévai József Református Gimnázium és Diákotthon

5. Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium

6. Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

A végső sorrend kialakulásában nagy szerepet játszott az írásbeli verseny eredménye.

Egy pár fotó a versenyről:

N_L_fizika_3013

[img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_019.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_001.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_002.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_003.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_004.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_005.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_006.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_007.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_008.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_009.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_010.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_011.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_012.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_013.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_014.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_015.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_016.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_017.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_018.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_020.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_021.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_022.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_023.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_024.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_025.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_026.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_027.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_028.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_029.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_030.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_031.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_032.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/n_l_fizika_3013/thumbs/thumbs_nagy_laszlo_2013_033.jpg"]

admin On február - 28 - 2013

Categories

Egyéb, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Jó reggelt!
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Szalézi Szent Ferenc Gimnázium -- Jó reggelt ! -- műsorai.
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
Ropi_megyei_2018_kiemelt

Megyei diákolimpia

  A 2018/19-es tanév röplabda V-VI. korcsoportos fiú diákolimpiai bajnokság ...

Kb_tuzok_2018_kiemelt

Modern és tradicion

Neszádeliné Kállai Mária, népi iparművész, a Népművészet Mestere nyitotta meg ...

Jelenkez_kiemelt

Jelentkezési határ

Azok, akik iskolánkba szeretnének jelentkezni, mindenképpen juttassák el jelentkezési lapjaikat ...

Palyazat_igazgatoi_kiemelt

Pályázati felhív

A Don Bosco Szalézi Társasága által létrehozott Szalézi Intézmény Fenntartó ...

KIDS_elismeres_kiemelt

Iskolánk testnevel

25. Jubileumi Közgyűlését tartotta meg 2018. november 24-én a Katolikus ...