Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Nyugalomba vonulása alkalmából közel négy évtizedes pedagógusi pályájának lezárásaként a tanulók nevelése és oktatása érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért az oktatásért felelős miniszter „Pedagógus Szolgálati Emlékérem” kitüntetésben részesítette Vajda Gyuláné kollégánkat

Vajda Gyuláné (Bacsó Ilona Judit) 1953-ban született egy háromgyermekes pedagóguscsaládban. Az érettségit követően a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem kémia-fizika szakán szerzett középiskolai tanári diplomát. Az egyetem elvégzése előtt házasságot kötött Vajda Gyula matematika-fizika szakos tanárral, sikeres gyermekeiket, Enikőt és Balázst gondos nevelést követően bocsátották szárnyra.

A tanári pálya első négy évét diákotthoni nevelőtanárként töltötte, majd – férjével együtt – tíz évig az Egészségügyi és Óvónői Szakközépiskolában (a mai Jókai elődjében) dolgozott tovább   középiskolai tanárként. 1990 és 2000 között a Surányi Endre Szakképző Iskolában folytatta pályafutását, majd – a gimnázium igazgatójának többszöri hívására – a Ságvári Endre Gimnáziumot erősítette fizika- és kémiatanári munkájával.

A Ságvári Endre Gimnáziumban töltött évek alatt tanítványaival sok kiemelkedő városi, megyei és országos eredményt ért el, amelynek következményeként számos alkalommal kapott dicséretet, jutalmat, majd a gimnáziumban tanácsosi címet. 25 éves érettségi elnöki gyakorlattal rendelkező tapasztalt, kiegyensúlyozott tanáregyéniség.

A pedagóguspályán töltött eredményes éveihez, eredményeihez gratulálunk, a város közoktatási intézményeiben eltöltött 35 év után következő nyugdíjas évekre erőt és egészséget kívánunk Önnek családja és három unokája körében!

Kazincbarcika, 2011. június 2-án

 

A városi pedagógusnapi ünnepségen Kazincbarcika Város polgármestere polgármesteri dicséretben részesítette Kovácsné Bordás Enikő kollégánkat

Kovácsné Bordás Enikő a Ságvári Endre Gimnázium angol-orosz szakos középiskolai tanáraként kiemelkedő tevékenységet végez a gimnázium diákjainak angol nyelvi oktatásában.Két évtizedes eredményes pedagógusi munkájának következményeként alapvető szerepet játszik az öt évfolyamos nyelvoktatás sikeres vezetésében és a haladó nyelvi oktatás szervezésében. Tanítványai teljes köre középfokú nyelvvizsgát szerez a gimnáziumi évek alatt. Szaktanári munkája mellett ellátja a „Ságvári Endre Gimnáziumért” Alapítvány kuratóriumi tagsági és titkári feladatkörét is.

Kiváló munkát végző sikeres osztályfőnök, kiemelkedő nyelvi és érettségi eredményeket elérő szaktanár. 2010-ben a gimnáziumban a diákok szavazatai alapján elnyerte „Az év tanára” kitüntető címet is, így méltán kapja most meg Kazincbarcika város polgármesterének elismerő oklevelét. További pedagógusi munkájához sok sikert kívánunk!

Kazincbarcika, 2011. június 2-án

Petróczi Gábor s.k. igazgató

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...