Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Dr. Boldizsár Józsefné középiskolai tanár Mezőkövesden született, és általános iskolai tanulmányait is szülővárosában végezte. A helyi I. László Gimnáziumban szerzett érettségi bizonyítványt követően útja a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Karára vitte, ahol 1969-ben szerzett matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelet.

A diploma megszerzése után azonnal Kazincbarcikán helyezkedett el, ahol az első évben a 112. sz. Ipari Szakmunkástanuló Intézetben tanított. 1970-ben a Ságvári Endre Gimnázium tanári állományába került, ahol 38 éven át erősítette a tantestületet magas fokú szakmai munkájával, igényes követelményrendszerével, következetes pedagógusi magatartásával.

Az első évtized tapasztalatszerzései után igényes, kiváló szaktanárként tartotta nyilván a gimnázium tanulói és szülői köre, valamint a tantestület. Pályafutása során kiemelkedő eredményeket ért el tanítványaival a megyei és országos matematika versenyeken, és több tucat diákja gyarapítja a műszaki, gazdasági és pedagógus értelmiség köreit. Részt vállalt a tagozatos oktatás és a reál osztályok emelt szintű képzésének vezetésében, valamint a helyi tantervek kimunkálásában egyaránt. Kiváló munkáját az intézmény igazgatója 1996-ban tanácsosi cím odaítélésével ismerte el.


  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...