Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara egyhetes nyári tábort szervezett érdeklődő középiskolások számára, ahol a kiválasztott diákok betekintést nyerhettek a kar oktatóinak, kutatóinak és hallgatóinak életébe. Nagy örömömre szolgált, hogy életemben először én is részt vehettem egy ilyen rendezvényen.

A tábor teljesen ingyenes volt, ezért a részvételt feltételekhez kötötték. A jelentkezőknek egy motivációs levélben, maximum egy oldal terjedelemben össze kellett foglalni, hogy miért kívánnak részt venni a táborban, és mit várnak tőle, valamint egy 3-8 oldalas pályamunkát kértek benyújtani, s ha az iskolájuk és az egyetem is érdemesnek tartotta őket a részvételre, már készülhettek is a kutatásra. A pályamunka elkészítéséhez igénybe lehetett venni a könyvtár, az internet, de akár egy támogató szaktanár segítségét is. A témák közül az érdeklődési körnek megfelelően szabadon lehetett választani.

A szervezők (egyetemi dolgozók, hallgatók) nagyon gondoskodóak voltak már az első pillanattól fogva. A nap minden percében figyelték tevékenykedéseinket, ahol tudtak, segítettek. Bármilyen jellegű kérdéssel fordulhattunk hozzájuk. Természettudományi kirándulást, grillezést, egyetemi látogatásokat, közös programokat szerveztek nekünk.

Az érkezés napján nyilatkoznunk kellett arról, hogy milyen témában szeretnénk végezni a délelőtti kutatómunkáinkat. Végül a ”Mindennapi madaraink monitoringja a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjében” kutatási témát kaptuk. Megismerkedhettünk a Botanikus Kert madárfajaival, azok jellegzetes hívogató, valamint riasztó hangjaival, tulajdonságaikkal. Lehetőségünk nyílt egy ún. terepnapló elkészítésére, melyben a hallott madárdalok alapján összegeztük az esetleges fajokat távolság, darabszám, repülési/tartózkodási irány szerint. Nagy köszönettel tartozunk témavezetőnknek, Dr. Végvári Zsolt címzetes egyetemi docensnek a kitartó, türelmes munkáért.

A hét délutánjain a TTK 5 különböző intézete (Biológiai és Ökológiai Intézet, Fizikai Intézet, Földtudományi Intézet, Kémiai Intézet, Matematikai Intézet,) látta vendégül a táborlakókat. Érdekes, adott tanszékhez kapcsolódó előadásokat hallgathattunk meg, végezhettünk kísérleteket, érezhettünk magunkat egyetemi hallgatóknak egy-egy délután erejéig. Nagy örömömre szolgált, hogy a laborban a DNS-izolálást szakemberek segítségével, velük együtt dolgozva, korszerű eszközök, gépek segítségével végezhettem.

Jegyzőkönyvet kellett vezetni az elvégzett kísérletekről, történésekről, ugyanis a tábor utolsó napján konferenciát szerveztek, ahol a résztvevők kutatómunkájuk eredményeit egy rövid prezentációban mutatták be a kar munkatársainak.

Az előadások után sor került a záróünnepségre, ahol minden diák oklevelet, dékáni jó tanácsot kapott.

Köszönet illeti felkészítő tanáromat, Béresné Madai Krisztinát, akinek hála megvoltak azok az alapok, melyekre építkezni tudtam a tábor ideje alatt, valamint köszönöm a lehetőséget az iskolámnak.

Ez alatt az egy hét alatt megismerhettük a természettudományos kutatómunka és mérnöki fejlesztések szépségeit és nehézségeit. A hét végére a sok közös program közösséggé kovácsolta a tábor diákjait, rengeteg új barátság, kapcsolat született. Úgy gondolom, hogy ez a tábor nagyon jó alap volt a további tanulmányaimhoz. Éppen ezért is ajánlanám mindenkinek, aki valamilyen természettudományos vonalon szeretne tovább tanulni, szerintem megéri!

Gyenes Dominik 11.B

admin On július - 28 - 2014

Categories

Egyéb, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...