Az idei tanévben új arcokat láthatunk a tantestület tagjai között. A legmesszebbről érkezett közénk Salagala Rajesh SDB atya, aki Indiában született, de már 2007 óta Magyarországon él mint szalézi szerzetes és pap. Rajesh atya 1980. január 26-án született Indiában egy katolikus keresztény családban. Mangalagiri városában, Andhra Pradesh államban nőtt fel, ami Dél-Indiában található. Az iskolát elvégezve tovább akart tanulni, a tanár, katona és pilóta pályák vonzották. Az érettségi utáni szünetben a nagypapa tanácsolta azt, hogy menjen papnak. Gondolta, kipróbálja. Beszélt szüleivel és a plébános atyával, aki a szaléziakhoz vezette őt. Indiában több mint 2500 szalézi szerzetes és pap dolgozik, 11 szalézi tartományban.
Kapcsolatba került a szaléziakkal, és belépett a kisszemináriumba. Ezután tanult, megismerkedett a rend történetével mint jelölt és mint novícius. 1999-ben tette le az első fogadalmát, és így tagja lett a szalézi szerzetes rendnek. 1999-től 2001-ig filozófiát tanult, majd utána még 3 évig gyakorlaton volt, tanított többek között hittant, angolt, és foglalkozott a kollégiumi gyerekekkel. 2004 és 2007 között szerzett diplomát pszichológia és szociológia területen Mumbaiban, a Saint Xavier’s College-ban.
2007-ben küldték Magyarországra. Az első év nyelvtanulással telt. 2008 szeptemberétől kezdte el a teológiát a Sapientia Hittudományi főiskolán, Budapesten, az osztatlan mesterképzésen szerezte meg a diplomát teológiából. 2013. július 13-án szentelték pappá Kazincbarcikán a Szent Család Templomban.
Pappá szentelése előtt és után is két évet töltött Újpesten, a Szalézi plébánián. 2014 augusztusától a tartományfőnök kérésére van itt Kazincbarcikán mint hittan és etika tanár és mint kisegítő lelkész a plébánián.
Néhány villámkérdést tettünk fel Rajesh atyának.
Mi volt Magyarországon a legmeglepőbb, amit tapasztaltál?
Nagyon tetszett, hogy nem voltak nagy tömegek. „Egy árva lélek sincsen” – mondta egyszer egy rendtársam, amikor egy falun keresztül vitt az utam. Néha jólesik, hogy nincsenek nagy tömegek, néha nagyon ijesztő, hogy nem lehet látni senkit. És ezen túl, azt vettem észre, hogy jólesik a magyaroknak, hogy magyarul szólalok meg, és nem az angolt részesítem előnyben.
A családod mellett mi hiányzik még Indiából?
Az indiai erős, csípős fűszeres ételek hiányoznak. Néha a filmek is, és természetesen az anyanyelvem is.
Mi tesz boldoggá és szomorúvá?
Amikor teljesítem a kötelességeimet, az engem nagyon boldoggá tesz, bármi legyen az – szentmise vagy egy hittanóra vagy valami megszervezése, tábor vagy akármi. Amikor saját figyelmetlenségemből, hibámból probléma van, az nagyon bánt engem.
Van-e hobbid?
Szeretek olvasni, szeretek sétálni az erdőben, nagyokat túrázni, biciklizni, asztaliteniszezni. Szeretem a nyelveket is. Angol, magyar és Telugu (anyanyelvem) nyelven beszélek.
Mit vársz Kazincbarcikától?
Nem várok el nagyon sokat. Inkább én egyszerűen itt szeretném megélni a szerzetesi és a papi hivatásomat a diákok, a tanárok és a hívek között, teljesítve a mindennapi kötelességeimet örömmel, odafigyeléssel és hivatástudattal, követve Don Bosco példáját, ahogy ő követte a Mesterét – Jézust. Mindenkinek nagyon sikeres és gyümölcsöző tanévet kívánok.
Az interjút Schottnerné Szabó Lívia
tanárnő készítette
