Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2016. november 16-a az egész világon a Tolerancia napja, amelynek alkalmából a Don Bosco Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium és a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákjai az idei tanévben a két iskola szervezése alapján két óra erejéig (2 × 45 perc tanóra + 2 × 10 perc szünet) helyet cserélhettek, és megismerve a másik iskola oktatási rendszerét tágíthatták tapasztalataik és élményeik tárházát. Ez a lehetőség a Szalézi Gimnáziumból a 10.D és a 11.D osztály számára adatott meg, utóbbi az én osztályom, mely egy történelem órát és egy matematika órát hallgathatott meg a Don Boscos tanárok előadásában.

A mi történelem óránk izgalmas, tartalmas és különösen kidolgozott, előre megtervezett volt, ezzel ellentétben a matematika egy kötetlen beszélgetéssel folytatódott, ami számunkra egy nagy lélegzetvételre adott lehetőséget egy erős történelemóra után. Mind a saját mind az alattunk lévő osztály diákjai pozitívan csalódtak, előítéleteink és elképzeléseink a másik iskoláról és annak működéséről (vagy éppen nem működéséről) darabokra hullottak, mert attól a pillanattól fogva, hogy kicsengettek, és a Don Bosco tanulói kijöttek a teremből, rájöttünk, hogy nem vagyunk mások, ugyanolyan emberek vagyunk, közös vonásaink illetve tulajdonságaink száma meghatározhatatlan és pont ezért éreztük azt, hogy itthon vagyunk. Csak a fal színe más, csak a tanárok mások, de a közösségünk, a diákság mindig egy és ugyanaz.

Tudom, hogy számtalan diák van, akinek milliószor nehezebb, mint nekünk, de az, hogy a Tolerancia napja által beleláthattunk egy picikét is az életükbe, arra sarkall bennünket, hogy ne ítélkezzünk. Mi is juthatunk ide. Igazán csak akkor tudhatjuk meg milyen mindennapi harcot jelent más diákoknak, hogy a nehéz anyagi körülményektől eltekintve például be tudjanak jönni az iskolába, vagy meg tudják venni a tankönyveket, vagy az alapvető dolgokat mint írás, olvasás valójában tudják alkalmazni. Fontosnak tartjuk, hogy annak, akinek minden vágya a tanulás és fejlődés, legyen lehetősége nem csak megtanulni, hanem meg is érteni az adott anyagot. Az, hogy ez a lehetőség nem adatik meg mindenkinek, felveti bennem azt a kérdést, hogy én miért érdemlem meg, ha Ő nem? Ez a nap számunkra csodálatos élmény volt, szép dolgokkal, jó tapasztalatokkal gazdagodtunk és jövőre is szívesen részt vennénk ezen a napon. Köszönjük a lehetőséget mindkét iskola részéről és azt is, hogy ilyen jól sikerülhetett ez az esemény.

Földi Szilvia 11.D osztályos tanuló

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

[flagallery gid=310 name=”Gallery” skin=default_old]

admin On november - 22 - 2016

Categories

Egyéb, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...