Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

„Közösségi élmény és múzeumi interpretáció középiskolás csoportok bevonásával”

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ és a Herman Ottó Múzeum meghívására a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című, EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosító számú kiemelt projekt keretében megrendezésre kerülő projekt nyitónapján vett részt iskolánk 30 diákja. A tanév első félévében a Herman Ottó Múzeum, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziummal, a rudabányai Bányászattörténeti Múzeum a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziummal és az egri egyetemisták dolgoznak együtt a projektben. Diákjainkkal Rudabányán filmeket fogunk készíteni, bútorokat tervezünk és kivitelezünk, miután a makettjüket is elkészítjük.

A Herman Ottó Múzeum Papszer utcai épületében Dr. Tóth Arnold múzeumigazgató köszöntője után Mlakár Zsófia történész-muzeológus ismertette a programot, sajtótájékoztatót tartott, majd a projekt előkészítő szakaszában készült kisfilmeket nézhettük meg. A filmek alkotóval diákjaink kiscsoportokban konzultálhattak, majd étkezés után megismerkedhettünk a múzeummal két tárlatvezetés segítségével.

 

Megkértünk néhány diákunkat, akik a projekt nyitó rendezvényén részt vettek, fogalmazzák meg a projekttel kapcsolatos tapasztalataikat! Íme a vélemények!

 

Szentgyörgyi Luca, 10.D:

„Ma a Herman Ottó Múzeumba látogattunk el, valamint két tárlatvezetésen vehettünk részt. A projekt ideje alatt betekintést nyerhetünk majd a múzeumok életébe. Tanulhatunk videót vágni, ami a hallottak alapján nem is olyan egyszerű. A feladat másik része pedig a bútorok tervezése, mellyel kényelmesebbé tehetjük a múzeumokat. Véleményem szerint nagyon izgalmas lesz. Már a mai napon is rengeteg új információt hallhattunk.”

Sándor Máté 10. A:
 „A Múzeumban sok érdekességet láttam. Rengeteg interaktív és modern dolog fogott meg a régészeten belül. A bemutatott rövidfilmek közül a kedvencem az volt, amikor Sissy a múzeumban sétált és rákacsintottak a falon levő nemesek. Nagyon finom volt a feltálalt sokféle szendvics. A jurtában összezsúfolódtunk a srácokkal a férfiak helyén és mindenki fejére korabeli süveget raktunk. Itt jól mókáztunk.” 

Juhász Karolina 10. D:

 „Mindig is szerettem a közösségi életben részt venni vagy kreatív, csoportos feladatokat vállalni. Erre a feladatra mondhatni egy kicsit félve jelentkeztem, hiszen nem igazán tudtam mi vár rám. Azonban a megnyitó után tudatosult bennem, hogy egy sok munkával járó, de ugyanakkor izgalmas projekt elébe nézünk.”

Toma Tamás Áron 10. A:

„Ez a projekt, amiben most részt veszünk sokkal összetettebb és érdekesebb, mint eddig gondoltam. Megtanulhatok videót vágni, amit eddig egyáltalán nem tudtam, együtt dolgozhatok hasonlóan a történelem iránt is érdeklődő emberekkel, illetve betekintést nyerhetek egy múzeum mindennapjaiba, és csak hab a tortán, hogy ez a múzeumnak is jó. Nem teljesen tudom még, hogy milyen feladatok várnak rám, de már alig várom őket!”

Bukodiné Sólyom Ilona

tanár, Szalézi Szent Ferenc Gimnázium 

[flagallery gid=339 name=”Gallery”]

admin On szeptember - 19 - 2017

Categories

Egyéb, Gimi, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...