Gyémántdiplomás pedagógus, 1925-2019.
Fájdalommal tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy Sztermen Gusztávné, Vera néni, 2019. január 9-én, életének 94. évében elhunyt.
Sztermen Gusztávné 1925-ben született. 1949-ben szerzett történelem-latin szakos pedagógusdiplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
Aki a tanítást hivatásaként választja, az vállalja azt is, hogy a személyisége és tettei, mint ablakba tett lámpás világítanak, utat és példát mutatva a követő tanítványoknak. Egy ilyen lámpáshoz hasonlítanám Vera néni pedagógus pályafutását, hiszen hosszú évek során tanítványok ezrei hallgatták történelemóráin élvezetes előadásait, s kezdtek maguk is érdeklődni a tantárgy iránt. Lelkes magyarázatai során az ősi mítoszok hősei életre keltek, személyes példát adva nekünk, a ma emberének. Így keltette fel diákjai érdeklődését a holt nyelvnek számító latin nyelv iránt is. Emlékezetesek voltak a kollégái számára általa tartott bemutató órák. 1982-ben egyik tanítványa – Vera néni gondos felkészítő munkájának eredményeként – a történelem Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen országos hatodik helyezést ért el.
A tanítást, a példaadást nyugdíjasként is folytatta: őszes hajjal, de a segítségnyújtás szándékával vállalta el egy kezdő kollégájának mentorálását, hogy a gimnáziumban is beindulhasson a latin nyelv oktatása. Segítő szavait, tapasztalatát átadva lettünk mellette mi, kollégái is gazdagabbak úgy, hogy az Ő személyisége semmit sem halványult.
Sztermen Gusztávné társszerzőként jegyzi „Az antik Róma napjai” című, a Tankönyvkiadónál 1989-ben megjelent ókori témájú kötetet, amelyre ma is sokat hivatkoznak a szakemberek. Négy gyermeke közül egyik az orvosi és három – bányamérnök édesapjuk nyomdokain haladva – a mérnöki pályát választotta.
Köszönjük mindazt, amit Tőle kaptunk, nyugodjék békében „a mi Vera nénink”!
Polonkainé Baksy Katalin, Hidas Gáborné, Petróczi Gábor
Az alábbiakban fiai visszaemlékezését olvashatják:
Édesanyánk, Árvay Veronika 1925-ben született. Édesapja a Horthy rendszer katonatisztjeként aránylag jó körülményeket tudott teremteni családjának. Szülei az első világháborúban a szudéta német Aussigban ismerkedtek meg. A német anyanyelvű édesanya után a három lánygyermek a német nyelvet is már gyermekkorban elsajátította. A budapesti gimnáziumi tanulmányok után végül mindhárman tanári végzettséget szereztek.
A második világháború végén Budapest ostromát a pincékben vészelték át, lakásukat is bombatalálat érte. Édesapjuk ekkor már nem élt, nagyanyánk nagy leleményességének, szívósságának köszönhették, hogy az éhínség időszakát is sikerült túlélniük.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem-latin szakának elvégzése után Sopronban kezdett el tanítani. Itt ismerkedett meg bányamérnöki tanulmányait végző édesapánkkal. Házasságkötésük után édesapánk a Borsodi Szénbányáknál helyezkedett el, és 1954-ben Sajókazán bányász szolgálati lakásba költözve kezdték meg közös életüket.
A sajókazai általános iskolában magyar szakos tanárra is szükség volt, ezért édesanyánk Egerben elvégezte a főiskolai szintű magyar szakot is. Az iskolában kisebb-nagyobb megszakításokkal 1969-ig tanította a történelmet és a magyart. A megszakításokat a szülések jelentették, időközben négy fiúgyermeket szült, melyek közül a harmadik terhessége ikerterhesség volt.
A család 1969-ben költözött Kazincbarcikára, és édesanyánk a Ságvári Endre Gimnáziumban helyezkedett el, ahol a történelem mellett az egészségügyi szakközépiskolásoknak latint tanított. Talán mi, a családja tudtuk a legjobban, hogy milyen lelkiismerettel végezte a tanítást. Néha egy-egy problémás tanítvány értékelése nagy lelki gondot jelentett számára, amelyet gyakran komoly vívódás után hozott meg. Mindig a megfelelő ösztönzés biztosítását tartotta az első rendű szempontnak. Nagy szeretettel foglalkozott a kiemelkedően érdeklődő diákokkal, nem sajnálta a fáradságot egyszer-egyszer országos versenye történő felkészítéskor sem.
A tanítás mellett a családja jelentette számára a legfontosabbat. A szülők a gyerekek nevelésével is megbirkóztak, mind a négyen egyetemi diplomát szerezve kezdhették meg felnőtt életüket.
A gimnáziumban nyugdíjazásáig tanította a történelmet, illetve az Egészségügyi és Óvónői Szakközépiskola különválásával a szakközépiskolában a latint még több évig vitte.
Nyugdíjas éveiben a legnagyobb boldogságot az egyre nagyobbá váló család, az összesen 11 unoka megjelenése jelentették számára.
