Végigmentem a folyosón. Üres volt minden. Sehol senki, a tablóképekről nem mosolyogtak vissza a régi tanítványok. Szomorúság lett úrrá rajtam. Benéztem egy terembe, üres volt. Se székek, se asztalok. Egy üres vezeték lógott ki a falból. Pedig reggel még tanulók százai lepték el az iskolát. Fogtak mindent, és vittek.
Ezt az utóbbi néhány évben sokan átélték. Itt Barcikán is. Szerencsére mi nem végleg szereltük le a kivetítőket, a függönyöket. Tudjuk, hogy pár hónap múlva ismét ezek között a falak között fogunk tanulni és dolgozni, és csak azért hagyjuk el az épületet, hogy a tanulók helyét a munkások vegyék át, és végre az iskola a régen megérdemelt felújításon essen át.
A sors fintora, hogy oda költözünk ideiglenesen, ahol egy másik iskola volt, amely bezárt. Pár tanárunk hazamegy, hiszen életük jelentős részét ott töltötték. Én most lépek be a kapun először. No, jó, majdnem huszonöt éve, egyszer voltam ott.
Amikor beléptem a Jókaiba, a pusztulás képe rajzolódott ki előttem. Pedig alig több mint egy éve még működő iskola volt, gyerekek rohangásztak a folyosókon a szünetekben. Mára csak a kosz, az eldobált üvegek, a betört ablakok, az udvaron a kinőtt gaz maradt. És nekünk most januárig ott kell laknunk. Eszembe jutott a rock zene egyik alapműve, a Smoke on the Water. Valahogy így érezhettek a Deep Purple tagjai is, amikor a svájci Montreaux-ban akarták egy stúdióban felvenni a legújabb lemezük anyagát. Azonban egy – gondolom nem túl józan – rajongó egy riasztópisztollyal a plafonba lőtt, ami meggyújtotta az álmennyezetet.
’ We ended up at the Grand Hotel.
It was empty cold and bare.
But with the Rolling truck Stones thing just outside,
Making our music there.
With a few red lights, a few old beds,
We made a place to sweat.
No matter what we get out of this,
I know I know we’ll never forget.’
(„Végül a Grand Hotelben kötöttünk ki
Üres, hideg és rideg volt
De A Rolling Stones guruló stúdiója kint állt
És ott készültek a számok
Néhány vörös lámpával és egy pár régi ággyal
Barátságos lett a hely
Nem számít, mi lesz a vége,
Tudom, hogy soha nem felejtem el …”)
Hozzá kell tennem, az itt felvett album, a Machine Head a legjobb lett. Csupán hét szám van rajta, de mind a hét a slágerlisták tetejére került. Máig a legnagyobb kedvencem a Lazy (Lusta), persze – néhány diák miatt – szintén aktuális volt a mai napon.
Mi is feltettünk egy-két dolgot az omladozó falra, és holnaptól remélhetőleg olyan munkát fogunk végezni, mint a Purple anno 1972-ben.
[flagallery gid=100 name=”Gallery”]
