Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

 2014. január 21-én Neszádeli Gyulának, a Gyerekek Háza nyugalmazott igazgatójának kiállítását nyitotta meg Petróczi Gábor, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgatója a Gimi Galériában.

Neszádeli Gyula már nem először állít ki a gimnáziumban- kezdte beszédét Petróczi Gábor. Majd emlékeztetett régebbi bemutatkozásaira.

 1995-ben feleségével, Marikával együtt mutatkoztak be nálunk. A felesége csipkével, Ő pedig bőr és origami munkáival. Majd 11 évvel később, 2006 februárjában már önállóan, „Játék a papírral” címmel, didaktikus kiállítással rukkolt elő. Itt közel 60 db, saját készítésű, munkán keresztül, 16 papír megmunkálási technikát mutatott be. Így: papírmerítés, papíröntés, origami, kirigami, papírmasék papírmetszés-vágás, lengyel, kínai, francia és magyar módra. E kiállítással a megyében még 11 helyen mutatkozott be. 2009 áprilisában bőrműves munkákat csodálhattunk meg Galériánkban általa. E retrospektív kiállítás alkalmával 16 év munkájából válogatott össze, egy tárlatra valót, 45 fő régi és az akkori tanítványainak, közel 100 db különböző technikákkal készült munkáiból. Így fonás, domborítás, szironyozás, bőrrátét stb.)

Most újra körünkben köszönthetjük a „Farsangi maszkok és kellékek szobrászpapírból” című önálló kiállításának alkalmából. Gyula újra lelkes, aktív és érdekes.

2007-ben a „Mesterségek ünnepe” rendezvényen a budai várban olasz, tradicionális maszkkészítőkkel ismerkedett meg. Velük egy teljes napon keresztül készíthetett velencei típusú maszkot, mesélte magáról. E találkozás nagy hatással volt rá, és közel 50 db maszkot készített papírmasé és egyéb technikákkal. E maszkok többsége, hordható, és több ország jellegzetességét hordozza magán.

Az általa „szobrászpapírnak” nevezett anyagot Ő kísérletezte ki, miután egy utalásban találkozott azzal, hogy az 1800-as években a szobrászok kedvenc anyaga volt. Ez az anyag tulajdonképpen egy vizes papírmassza, amihez ragasztót, fűrészport, szárított levelet, kaolint, olajat, színező festéket és időnként gipszport is kever. Így készült pl. a levelekkel díszített „zöld ember” jellegű két darab maszkja is. E maszkok további érdekessége, hogy az általa merített papírból egyenként domborította ki a leveleket.

Gyulát Kazincbarcikán mindenki ismeri. Íme, néhány momentum Róla:

  • Neszádeli Gyula a kazincbarcikai Egressy Gyermekek Háza – Kézművesháza nyugalmazott vezetője.
  • A Sajómenti Népművészeti Egyesület alapító tagja, és elnöke 2005-2011 között
  • Általános iskoláit Kazincbarcikán, a középiskolát Abaújszántón, felsőfokú tanulmányait pedig Nyíregyházán és Budapesten végezte.
  • 1988-ban jelent meg a „Papírhajtogatás ünnepekre” című 70 oldalas kiadványa, melyet ő maga szerkesztett és a fázisrajzokat is ő készítette.
  • Több éven keresztül volt óraadó a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolában (iparművészeti csoportnak), a Jókai Mór Szakközépiskolában (közművelődés szakos tanulóinak), a Miskolci Bölcsész Egyesületben (japán és művelődéstörténet szakos hallgatóinak), ahol a papírművesség alapjait tanította.
  • 2004-ben az 50 éves várost köszöntő 33.000 db!!! origami virággal és levéllel díszített 6 méteres „Májusfa – Életfa”, valamint 2009-ben pedig az 55 éves város tiszteletére 13.220 db!!! hímes tojással díszített, szintén 6 méteres Guiness- rekordos „Tojásfa – Életfa” ötletgazdája, valamint a szervező-kivitelező team vezetője volt.

 

Munkája elismeréseként megkapta:

  • 2009-ben Barcika Art – díjat,
  • 2010-ben Megyénk Kulturájáért-díj elismerését,
  • 2011-ben pedig Vlassits Gyula kitüntetést kapott.

 

Amikor megkérdeztük, hogy mire a legbüszkébb, akkor gondolkodás nélkül mondja, hogy a rajztanár, népi iparművész, a Népművészet Mestere címmel rendelkező feleségére, lányaira és a három (Gergő, Emily, Viktória) unokájára.

 

Gyula szerencsés ember. Felesége, családja, munkája harmóniát, szeretet sugároz. Mosoly, kedvesség, szerénység, kíváncsiság, kitartás és lelkesedés jellemzi Őt is feleségét is. Ők Kazincbarcika nagy hagyományőrzői. Értéket mentenek, értéket teremtenek.

Kívánom, hogy sokáig tegyék még ezt ilyen frissen, fiatalosan, mint eddig!

 

Bukodiné Sólyom Ilona

 [flagallery gid=166 name=”Gallery”]

 

 

 

Balla Árpád On január - 24 - 2014

Categories

Gimi, Gimigaléria, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...