Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Miskolcon született, de nagyon hamar kapcsolatba került Kazincbarcikával. Középiskolai éveit az Irinyi János Vegyipari Technikumban töltötte, ahol vegyésztechnikusi képesítést szerzett, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudomány Egyetem fizika-kémia szakán végzett 1967-ben. 1969 és 1976 között a 105. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanára volt.

Szakmai pályája jelentős részét (1976-tól 2000-ig) a Ságvári Endre Gimnáziumban töltötte. 1989 és 1994 között iskolánk igazgatója volt. Igazgatóként elévülhetetlen szerepet játszott a hat évfolyamos gimnáziumi osztály beindításában. Kiváló szakmai és közéleti munkát végzett. Tanártársai és tanítványai nagyra becsülték színvonalas szaktanári munkáját és a diákság érdekében kifejtett lelkiismeretes pedagógiai tevékenységét. Tanítványai eredményesen szerepeltek a szaktárgyi versenyeken és az egyetemi felvételi vizsgákon.

Hosszú éveken keresztül szisztematikus és eredményes munkát végzett az iskolai diákönkormányzat mindennapi tevékenységének és kiemelkedő rendezvényeinek szervezésében és lebonyolításában. Említésre méltó az a pedagógiai magatartása, amelyet a mindennapi tanári munka során tanúsított tanítványai nevelése és szüntelen formálása érdekében. Kiváló empátiával viseltetett tanítványai iránt, ami kontaktus teremtő készségével párosulva olyan eredményeket hozott diákjai nevelésében, amelyek felgyorsult világunkban csak a mély emberi kapcsolatok révén valósulhatnak meg.

Eredményes szakmai és pedagógiai tevékenységét Kiváló Munkáért Érdeméremmel és Pedagógusi Szolgálati Érdeméremmel ismerték el.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...