Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Február végén 29. alkalommal került megrendezésre a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban a Nagy László fizikaverseny.  Hat i skola fogadta el meghívásunkat; Miskolcról, Sárospatakról, Debrecenből, így hét gimnázium diákjai versengtek. Kategóriánként 2-2 fős csapatok indulhattak.

A verseny írásbeli fordulóján a korosztályuknak megfelelő tesztet és feladatokat kellett megoldaniuk a résztvevőknek.

Az első versenynap végén meghívott előadóként Dr Beszeda Imre a Nyíregyházi Főiskola tanára érdekes kísérleteket mutatott be a versenyzők és az érdeklődők számára. Ismerkedhettünk az anyagtudomány és a hangtan alapjaival. Megtudhattuk, hogy mi köze van a naptejnek és az ablaktisztítónak a nanotechnológiához. Tapasztalhattuk, hogyan lehet megszólaltatni a hangszóró nélküli rádiót egy teáskanna segítségével.

A második napon a szóbeli fordulóra került sor. Először jelenségeket kellett értelmezni; miért változik a zöld üveg színe, ha megőröljük, miért világít a mikrohullámú sütőbe helyezett izzólámpa? A második, egy – egy mérési feladat volt, például elektromos „fekete doboz” kapcsolási rajzának felderítése, selyemkendő, mint optikai rács állandójának mérése.

Örömünkre szolgált, hogy a második versenynapot megtisztelte jelenlétével a verseny névadójának, Dr. Nagy Lászlónak, az özvegye és fia, akik különdíjakat adtak át a legjobb egyéni teljesítményt nyújtóknak.

Az iskolák közötti csapatversenyben első lett a Hermann Ottó Gimnázium, a második helyen a Földes Ferenc Gimnázium, a harmadik helyen a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium csapata végzett. A kimagasló egyéni teljesítményért járó kupát Csathó Botond a Debreceni Református Kollégium Dóczi Gimnáziumának 11. évfolyamos tanulója nyerte.

Elmondhatjuk, hogy ez a két nap, a hagyományoknak megfelelően, nagyon jól szolgálta a természettudományok népszerűsítését. Reméljük, hogy a jövőre rendezendő 30. verseny hasonlóan népszerű és eredményes lesz.

 

Káposztáné Balogh Ágnes

[flagallery gid=170 name=”Gallery”]

 

Balla Árpád On március - 3 - 2014

Categories

Gimi, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...