Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Térben és időben címmel nyílt kiállítása Herczeg Lillának a Gimi Galériában 2014. március 19-én. A kiállítást Bukodiné Sólyom Ilona tanárnő nyitotta meg.

Herczeg Lilla Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán tanul képi ábrázolás és földrajz minor szakon. Rajzolást, festészetet, művészettörténetet és földrajzot szeretne majdan tanítani.

Lillát mindig érdekelte a képzőművészet. A Deák Ferenc szakképző és Művészeti Szakközépiskolába járt, ott érettségizett és végzett elektronikus grafikus, képszerkesztő szakon. A hagyományos és elektronikus ábrázolás egyaránt részét képezi a minden napjainak.

Mióta főiskolás, előszeretettel foglalkozik ipari táj festésével, ez nagyon érdekli. Ez keltette fel az én figyelmemet is. Az interneten láttam meg véletlenül egy ilyen festményét, és lapoztam tovább képei között, mert szokatlan volt festményen látni környezetünk üzemeit.

Képein megszépülnek gyáraink. Gyönyörűek a színei, árnyalatai.

Ezen kívül hagyományosabb csendélet, portré is helyet kap a tárlaton. A realisztikus ábrázolástól az absztrakt expresszionizmusig minden, a gesztusfestészet is érdekeli, még keresi önmagát. Fiatal, tanulási időszaka közepén tart, ez a természetes.

Jelenleg leginkább az itt látható munkákon a realizmus tükröződik. A képeket Nyíregyházán festészet és grafika órákon, kollégiumban, vagy itthon, Kazincbarcikán alkotta. Egy ösztöndíj elnyerésével Gyergyószárhegyen és környékén tölthetett el két hetet. Az ott festett képekből is láthatunk válogatást.

A kiállított képek technikája nagyon változatos: akril, olaj, diófapác, ceruza, hidegtű, linóleummetszet és akvarell. Alapozott karton, papír, vászon a képek alapja.

A térben és időben egy összefoglaló cím, mert nincs egységes tematikája, amire úgymond ráépülnének a kiállított képek. De mindegyik egy- egy teret, külső vagy belső teret mutat be. Tehát a tér az összekötő kapocs. Képeit a tériség és a hozzákapcsolódó időbeliség jellemzi.

Ajánlom mindenki figyelmébe Lilla munkáit és jelzem, hogy találkozunk még Lillával, mert ez még az indulás, amit most látunk. Még a „java” ezután születik- hisz előtte az élet! A jövő az ilyen fiataloké!

Köszönöm Lillának ezeket az érdekes, friss képeket. Biztos vagyok benne, hogy elnyerik diákjaink tetszését. Sok sikert kívánok Lillának az alkotásban, a tanulásban, s az élet minden területén!

Bukodiné Sólyom Ilona

 [flagallery gid=172 name=”Gallery”]

 

Balla Árpád On március - 27 - 2014

Categories

Gimi, Gimigaléria, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...