Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

 

Hétvégén   41.  alkalommal  rendezték meg  Tardonán a Jókai Mór emléktúrát. Az 1848/49-es szabadságharc  után  a  faluban és környékén bujdosott a magyar irodalom óriása. Az Ő emlékére, kedvenc helyeit érintve 76 csapat több, mint 600 tagja járta végig a kijelölt útvonalat.

 

Ragyogó időben és pompás hangulatban várakoztunk a tardonai sportpályán a rajtra. Nevezés után gyors egymás utánban  indultunk neki a hosszú útnak.  Több állomást kellett érinteni ahol különböző feladatokat hajtottak végre a gyerekek. Célbalövés, Tardona totó, Bükk kvíz és Jókai életére vonatkozó kérdések jelentettek rövid pihenőket a kapaszkodásban. A legmagasabb pont az Örvénykő 773 méteres csúcsa volt  ,ahonnan pazar látvány tárult elénk, és megértettük miért ez volt Jókai kedvenc helye a környéken. A gimnázium tanulói közül körülbelül 50 diák vett részt az eseményen. Legtöbbjük magánszervezésben, hatalmas lelkesedéssel és vidámsággal kirándult. Szalézi csapatnévvel azonban a gimi saját csapattal és kilenc fővel képviseltette magát a túrán és az azt követő ebéden ahol természetesen Jókai  bablevest szolgáltak fel. 19 kilométerrel a lábunkban, hazafelé igazolni láttuk a versenyen megismert Jókai idézetet: Ha győztök, tudjatok félni; ha vesztetek, tudjatok remélni.

 

kisspisti On március - 30 - 2014

Categories

Hírek, Kiemelt, Turisztika

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...