Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

[flagallery gid=174 name=”Gallery”]Március idusán a gimnázium 50 diákja, szülők és tanárok kíséretében egy hosszú hétvégére Prágába utazott. Az éjszakát utazással töltöttük, így reggel 9-kor  a Vencel téren kezdtük a városnézést! Az 1989.es rendszerváltó események egyik legfontosabb helyszínéről a Főtérre sétáltunk. Megnéztük a Városháza tornyából kínálkozó pompás kilátást, majd a torony órajátékát. Ragyogó időben derítettük fel az Óváros többi látnivalóját:Károly híd,Zsidó Múzeum,Thyn templom

Délután rövid séta után elfoglaltuk a szállást ahol többen a wellness részleget vették igénybe,a felfedezőbb szelleműek pedig az éjszakai Prága fényeiben gyönyörködtek. Másnapra elromlott az idő és majd 10 fokkal kevesebbet mutatott a hőmérő. Két csoportra bontva helyi idegenvezetővel jártuk be a prágai várat. A Szent Vitus székesegyház lenyűgöző monumentalitása és az Aranyművesek utcájának bája mindenkit megérintett. A nap további részében szabadprogram és belvárosi séta következett.

A harmadik napkorán indultunk hazafelé. No,nem Prágából menekültünk, hanem Velke Popovicébe siettünk. A Kozel sörgyár megtekintése nagy élményt jelentett, főleg a maláta és sörkóstoló. A következő és egyben utolsó látnivaló Kutna Hora csontkápolnája volt. A bizarr építészeti megoldások sokakat elborzasztottak,bámulatra késztettek.

Élményekkel   tele indultunk haza,és majd 8 órás utazás után este fél 11re már itthon is voltunk!

kisspisti On március - 31 - 2014

Categories

Hírek, Kiemelt, Turisztika

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

Whom Helps to make t

Is actually Pulsz Social Casino Legit? Yes, Pulsz is a secure, ...

Find a very good Wit

Without risk Local casino Bonus: Toplist to have Risk-free Slots ...

What's the Glinda ad

Genius Ounce Slot machine game The newest Genius out-of Oz slot ...

The platform not jus

How-so you can Claim a no-deposit Bonus to the Oklahoma Oklahoma ...

This type of rules a

Although out-of Pulsz's ideal offers are used instantly, playing with ...