Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Végre elérkezett a várva várt nap, 2014. június 26-a, amikor megrendezésre került a tanévzáró ünnepség a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban.

A műsor a hagyományokhoz illően komolyan kezdődött, elköszöntünk Andrásfalvy János atyától, aki ősztől a Don Bosco Iskolában folytatja szolgálatát, és köszöntöttük Kirner Gábor testvért, aki ősztől kezdi meg szolgálatát az intézményben mint matematika-fizika szakos középiskolai tanár.

A műsor a továbbiakban a megszokottól eltért, a komolyságot felváltotta a vidámság, a jókedv, a humor. Először is nehezen derült ki, vajon ki mondja el az ünnepi beszédet, mivel úgy tűnt, eme nemes feladatot senki nem akarja magára vállalni, mindenki továbbadta a szót felkérve egy nála alkalmasabb személyt erre a feladatra.

Végül összefogtunk, és úgy döntöttünk, hogy együtt tartjuk meg a beszédet, és mindenki mondott egy-egy humoros, tartalmas gondolatot, mely akár a nyár mottója is lehetne. Elhangozott többek közt Hobótol A csavargók tízparancsolata, a tanév, az iskolai élet eseményei filmcímekkel jellemezve, így próbáltunk vidámságot csempészni az egyébként komoly, ünnepélyes eseménybe.

A műsort követően a „ragyog a szívem, mint a nap” dallama is felcsendült és a tanulók egy hosszú vonattá összekapcsolódva körbevonatkozták az udvart, hiszen „egy kicsi mozgás mindenkinek kell”. János atya vezetésével, aki magára vállalta a masiniszta szerepét kígyózva tekergőzve robogott a vonat az udvaron körbe-körbe.

Végül az ünnepség zárásaképpen a fiúk és a lányok rögtönzött kórussá szerveződve összemérték erejüket, hogy ki énekli hangosabban, hogy „ragyog a szívem, mint a nap”. A verseny döntetlennel zárult, mindenki teli torokból énekelt, és a jutalom sem maradt el, így cukorkaesővel díjaztuk az énekesek teljesítményét.

Vidáman zártuk tehát a tanévet, és így kívánunk mindenkinek kellemes nyári szünetet, és jó pihenést az elkövetkező hetekre.

Balogh Edina tanár

Fotó: Balla Árpád tanár

[flagallery gid=193 name=”Gallery”]

 

Balogh Edina tanár

Balla Árpád On június - 26 - 2014

Categories

Gimi, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...