Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Iskolánk hét tanára tekinthette meg Kiss József A boldog (Utolsóból első) c. darabját a szolnoki Szigligeti Színház előadásában a Vidéki Színházak Fesztiválján. A címből asszociálhatunk a témára, a szolnokiak Sándor István szalézi szerzetes előtt tisztelegnek ezzel a darabbal, aki Szolnokon született 100 évvel ezelőtt, s a kommunista diktatúra áldozatává vált 1953-ban. 2013. október 19-én avatta boldoggá a Római Katolikus Anyaszentegyház.

A két felvonásból álló darab megrendítő volt a Thália Játékszínében ülő „Szalézi családnak”. Vándor Attila játszotta a mártírt, a tiszta, a kínzások közben szenvedő, de megalkuvásra, önmaga elárulására képtelen embert. A történet megmutatja a hatalom kiszolgálóinak félelemmel és szorongással teli embertelenségét, a kisember kiszolgáltatottságát a koncepciós perekben. Ugyanakkor ráirányítja arra is a figyelmet, hogy a kilátástalan helyzetben sem szabad rosszá, gonosszá válni. A borzalommal szemben a jóság, az ima, az emberek feltétel nélküli szeretete még az Andrássy úti börtöncella lakóit is megváltoztatja. Különleges, katartikus érzést éltünk meg, örülünk, hogy a közösséghez tartozóként tapsolhattunk a megrendítő történet végén a szolnoki színészeknek.                                                              

 Harasztosi Viola

tanár

admin On szeptember - 9 - 2014

Categories

Egyéb, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...