Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2015. január 1-jén lép majd hatályba az a rendelet, amely új táplálkozás-egészségügyi előírásokat vezet be a közétkeztetésben. A rendelet értelmében csökkenteni kell az ételek só- és cukortartalmát, valamint növelni kell a menüben a zöldségek és a gyümölcsök arányát, mind nyers, mind pedig főtt formájukban. 

A fokozatosság elvét szem előtt tartva iskolánk menzája is elkezdte a felkészülést, hogy a megújuló közétkezési szabály nálunk is érvényesülhessen. Ennek jegyében a közelmúltban iskolánk ebédlőjében is változásokat tapasztalhattunk: vásároltunk az ebédlőbe egy önkiszolgáló salátáspultot – a diákok és a dolgozók legnagyobb örömére. A cél az, hogy minél többször töltsük tele különféle egészséges salátákkal, és biztassuk a diákokat, hogy egyenek annyit, amennyi csak jól esik nekik.

A másik újítást a leves melegen tartók (un. chafing) használatának bevezetése jelenti, amelyekből szintén önkiszolgáló módon szedhetik ki kedvenc krémlevesüket. Korlátozást itt sem alkalmazunk.

Bízunk benne, hogy ezek az újítások amellett, hogy szépen mutatnak, ösztönöznek az egészséges táplálkozásra és hozzájárulnak az étkezési kultúra javításához is.

Molnár Adrienn
élelmezésvezető  

admin On október - 15 - 2014

Categories

Hírek

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

Onlayn kazino Betand

Onlayn kazino Betandreas - depozit və vəsait çıxarma üsulları ...

Speel slimmer, win g

Speel slimmer, win groter: Bruno Casino Nederland geeft je een ...

NV Casino Online Spi

NV Casino Online - Spiele und Boni ...

NV Casino Online Spi

NV Casino Online - Spiele und Boni ...

Sultan Games в Ка

Казино Sultan Games в Казахстане - Платежные методы ...