Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2014. november 5-én igazgató úr kíséretében Gömörszőlősre mentünk az iskola mikrobuszával, hogy egy kicsit megismerkedhessünk a 73 lélekszámú kis falu gazdálkodásával, környezetbarát módszereivel és még rengeteg más érdekes dologgal. Andrea néni, az Ökológiai Intézet Alapítvány képviselője, már várt minket és az intézet új Oktató Központjába vezetett minket, ahol megismerkedtünk Dr. Gyulai Iván bácsival, az Alapítvány igazgatójával, aki tájékoztatott minket a fenntartható életmóddal és a környezetbarát erőforrás-gazdálkodással kapcsolatos módszerekről.

 Először az Oktatási Központ 9-tonnás Rakéta-kályháját néztük meg, ahol megtudhattuk, hogyan kell takarékoskodni a fával, hogy kevesebb erdőt irtsanak ki, de mégis jó meleg legyen számunkra, tehát hogyan tüzeljünk hatékonyan. Az energia-megtakarítás mellett a hatékony tüzeléssel pénzt is megtakaríthatunk.

  Miután a környezetbarát tüzelés módszerét kiveséztük, megnéztük mire mehetnénk pár napkollektorral. A napkollektorok napenergiát termelnek, melyek segítségével hatékonyan termelhetünk áramot saját céljainkra. A napkollektorok elég drágák, mint megtudtuk (kb.: 2 millió forintba kerülnek), így a szegényebb emberek nem tudnak napenergiát hasznosítani, mivel nincsen ehhez elég pénzük. Erre találták ki a napkollektoros aszaló berendezést, melyhez csupán 87 sörös dobozra és némi fára van szükségünk, és máris kész a saját napkollektorunk. A kivágott sörös dobozokat egymás után (persze szabályosan) rakva kiépíthetjük a saját napkollektorunkat. Az aszaló berendezés azért jobb, mint ha kitennék a gombát és a gyümölcsöket a napra, mert 50 C fok felett a gyümölcsökből a fehérjék kicsapódnak, és vesztenek a vitamin és enzim tartalmukból is.

  Utolsó állomásunk itt, ennél a háznál a kétaknás komposztáló árnyékszék volt. A komposzt árnyékszék egy kinti illemhely, ahol nincs semmi kellemetlen szag. A komposztáló árnyékszék azt a célt szolgálja, hogy a vízöblítéses berendezéseket (WC) próbáljuk elkerülni, ugyanis rengeteg vizet spórolhatnánk egy-egy ilyen árnyékszékkel.

  Ez után átsétáltunk a szemközti biokertbe, ahol az ökológiai gazdálkodásról hallottunk tájékoztatást. A legfontosabbak ebben a témában az, hogyan biztosíthatjuk a talaj megújulását, hisz e nélkül nem lesz jövedelmező a gazdálkodásunk. Fontos, hogy kizárjuk a fosszilis energiákat! Az üvegházhatású gázok károsak a környezetre így ezek felhasználását is csökkentenünk kell. A legtöbb ember, szinte mindenki ebben az országban, akinek termőterülete van, ősszel a betakarítás után felszántja, felássa a földjét. Nagy hiba ez! Ha megfigyeljük és utánozzuk a természetet, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy az őszi falevelek hatalmas “szőnyegeket” képezve borítják be az erdő talaját. Nekünk is ezt a módszert kellene alkalmaznunk, hogy megkíméljük a talajban dolgozó nélkülözhetetlen baktériumokat. Olyan anyaggal (szalma, széna, falevelek, lapuk) kéne bevonni a talajt, ami megvédi a nedvességtől és nem hagyja, hogy a tápanyag esetlegesen kimosódjon magából, a talajból. Ez után az érdekes beszámoló után és szalmából és agyagból készített házat néztünk meg, ami jó hőszigetelő, és ha nincs rá szükségünk egyszerűen lebonthatóak és nem szennyezik a környezetet.

    Mindezek után a gyapjú feldolgozási szakaszait figyeltük, hogyan lett tiszta, selymes és puha. Még egy teve szőrét is a kezünkbe vehettünk. Elsétáltunk a falu képgalériájába ahol az ott élők mindennapjaiból láthattunk részleteket. Az iskolában is voltunk, de kongott az ürességtől, mivel a falunak már nincs olyan lakosa, aki iskolába tudna menni, hiszem már csak idősek otthona ez a kis falucska. Láthattuk a mai kombájnok elődjeit és egy kezdetleges, régi traktort is. majd látogatásunk véget ért Gömörszőlősön.

A visszaútban kis gyalogtúrával meglátogattuk a Kis-Mohos és a Nagy-Mohos lápokat, amelyek egyedülálló természeti értéket jelentenek hazánkban, és felmentünk a XV. században lerombolt Mohos várába is. Emlékezetes, szép napot töltöttünk együtt Gömörben!

 Kondás Anikó
9. C osztályos tanuló[flagallery gid=210 name=”Gallery” skin=afflux_demo]

admin On november - 6 - 2014

Categories

Egyéb, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...