Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2014. november 19-én Balla Árpád, a gimnázium tanára nyitotta meg Divinszki Dalma 13. A osztályos tanuló festményeiből és rajzaiból összeállított kiállítást.

Dalma művészként Orhidea jeligével szokta ellátni munkáit. Azt, hogy ez a név honnan jött, nem tudni, de a tény az, hogy találó. Mert a nemes virághoz hasonlóan ő is ezerarcú szépség: kiválóan tanul, felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik, és a magas IQ-hoz legalább olyan EQ tartozik: észreveszi, ha valakinek baja van, és melléáll, átsegíti a nehézségeken. Ha kell, magyaráz, megölel, tanácsot ad, máskor meg csak hallgat … azaz meghallgat, megint máskor meg nem, még akkor sem, ha az osztályfőnöke vagy igazgatója áll vele szemben.  Bár nem látszik, boxedzésekre jár, és a sport más területén is jeleskedik. A nyáron például két hétig az angol női vízilabda válogatott kísérője, babysittere volt. A jövőjét is ebben a világban képzeli el: sportpszichológiával szeretne foglalkozni.

De a név mást is jelent. A kezdeti O formája a kialakult, kiforrott személyiségének a szimbóluma, az elmaradt „C” sem véletlen, mert az a betű lehajtott fejű, görbe derekú, de ő nem ilyen: ”, a „d” „i” és a „h” szárához hasonlóan egyenes a dereka, és büszkén, bátran néz szembe a kihívásokkal.

„Osztályfőnökként sokáig nem voltam tudatában az ő művészi lelkének, mert a hétköznapok során, az iskolában ez nem látszott meg. Az első szembesülés akkor történt, amikor díjakat nyert. Egy nemzetközi rajpályázaton három képével szerepelt, és harmadik helyezést ért el.” mesélte el Balla Árpád, akit Dalma maga kért fel arra, hogy nyissa meg a kiállítást.

A rajzolás, festészet szeretetét a családból hozta. Édesanyja a szobájának falát saját készítésű gyermekmesék rajzaival borította. Amint meg tudta fogni a ceruzát, az ecsetet, azonnal a kedvenc tevékenységévé vált. Édesapjának is kiváló kézügyessége van, így onnan is a jó géneket örökölte. Saját elmondása szerint mindketten irányítják a kezét: az előbbi a spontaneitás, az utóbbi a precizitást kölcsönzi.

Az itt kiállított rajzain keresztül megismerhetjük Dalma személyiségét: vonzódik a természethez, főleg az állatokhoz. Kedvenc témái közé tartoznak a lovak, és a tigrisek. Az előbbiekkel már kisgyermekként kapcsolatba került, kiválóan megteremtette az összhangot a lovaglás során az ember és állat között. A tigris pedig a génjeinek a kifejeződése: az orosz ősök, a végtelen szibériai pusztán kóborló állat szabadságvágya, a harcias viselkedése, és a kicsinyeket védő ösztön mind a személyiség jegyeinek a része.

Neki a festészet kifejezetten az érzelmeinek, érzéseinek a kifejezőeszköze. Rendelésre soha nem készített még semmit. Ha öröm éri, ha bántja valami, ha zaklatott vagy éppen elégedett, és ha teheti, azonnal a rajzasztalhoz ül, mert ilyenkor egy kép már megjelenik az agyában.

A képzőművészet nem más, mint az alkotó érzelmekkel átitatott képe a valóságról vagy a valóságon túli dolgokról. Aki megtekinti a kiállítást, egy pár percre beköltözik Divinszki Dalma fejébe, átéli azokat az élményeket, amelyek vele történtek, megérzi az általa megélt érzelmeket vagy egyszerűen csak csodálja a képeket.

[flagallery gid=213 name=”Gallery”]

Balla Árpád On november - 20 - 2014

Categories

Gimi, Gimigaléria, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...