Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Az Adventi karácsonyvárás egyik szívet melengető színfoltjaként a Barcikai Tűzők kiállításának megnyitóját élhették át az érdeklődők és a szalézis diákok 2014. december 10-én a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Gimi Galériájában.

A kiállítást Halász Mónika, a gimnázium tanára nyitotta meg, aki még nem rég aktív tagja volt a csoportnak.

Petróczi Gábor, az intézmény igazgatója köszöntötte az érdeklődőket, majd az iskola kórusa előadásával fokozta a karácsonyvárás hangulatát.

Halász Mónika gyakorlott foltvarróként szólt az érdeklődőkhöz: „Szívemhez igen közel áll ez az alkotói tevékenység, mivel jómagam is szeretek apró kézzel készített egyedi ajándékokkal megörvendeztetni szeretteimet. Sőt a foltvarrást is kipróbáltam és megtaláltam szépségét. Engedjék meg nekem, hogy John Ruskin gondolataival kezdjem köszöntőmet:

„Ha mindaz, ami a kezedben, a fejedben és a szívedben egyesül…nos az a művészet.”

Bátran állítom a Barcikai Tűzők csapatának minden tagjában ez a három dolog egyesül. Bizonyíték erre a most kiállított alkotások mindegyike: a teljesség igénye nélkül:

Talán ma már köztudott hogy a foltvarrás egy hasznos régi tevékenységből nőtte ki magát. Régen az asszonyok, akik a családi tüzet őrizték, a házimunkát végezték megmaradt anyagokból, darabkákból és fecnikből foltoztak össze takarókat, párnahuzatokat, babákat és játékokat. Haszontalanból hasznosat! Hiszen semminek sem szabad kárba vesznie!

Ezek a tárgyak a lakás díszeivé váltak és egyben praktikus használati eszközökké.

Manapság  – úgy érzem – ez a hobbi már több mint használati tárgyak készítése. Az alkotások különböző technikákat igényelnek, sőt kreativitást, kézügyességet és legfőképpen szívet és lelket.

Szemlélőként nem is gondoljuk, hogy a legegyszerűbb technika a csíkok a hullámok, a keresztek a háromszöget és a körök összevarrása is milyen tudást és ügyességet igényel. Nem is gondolnánk, hogy egy-két ügyes mozdulattal, hajtogatással, egy-egy titkos öltéssel valami újat és érdekeset tudunk létrehozni.

A Barcikai Tűzők mindezt tudják, és folyton keresik az újabb ötleteket. Alkotásaik, melyek akár egy ünnepre vagy egy hétköznapra készülnek, esetleg egy-egy évszakot idéznek, nem nélkülözik sohasem az új technikákat és nem hiányzik belőlük a lelkesedés és a szeretet.

Minden, ami kézzel készült hordozza az alkotó érzelmeit, gondolatait. Míg készül egy falikép vagy egy ágytakaró esetleg egy angyalka, az alkotó szívében megjelenik a megajándékozott.

Örömmel készíteni valamit és megajándékozni ezzel a családot vagy barátot a legtöbb, amit tehetünk. Van-e szükségünk más üzenetre így az ünnepek közeledtével?

Szeretettel ajánlom a kedves vendégek figyelmébe a kiállítást és az alkotóknak életre szóló ihletet és sok örömöt kívánok további munkáikhoz.”- fejezte be megnyitó beszédét a tanárnő.

 [flagallery gid=216 name=”Gallery”]

Balla Árpád On december - 12 - 2014

Categories

Gimi, Gimigaléria, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

The Ultimate Guide t

Introduction to the Casino Industry The casino industry in the ...

I have already been

Online casinos Assessed by the Advantages It's just not difficult to ...

Roulette the most co

Common Online casino games getting Montreal Members Because Canadian gamblers is ...

Gonzo's Quest Positi

PostsAre there any advertising also offers for brand new participants?Look ...

Just how do no-depos

Gambling enterprise agencies get in touch with you by themselves ...