Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

A karácsonykor ünnepeljük Jézus születését, amely a keresztények számára a legfontosabb események egyike. A hívők az ajándékozás és a családi programok mellett többször elmennek misére, istentiszteletre, hogy megemlékezzenek a Megváltó születéséről.

Már régóta hagyomány az is, hogy különböző módon meg is jelenítik a kétezer évvel ezelőtt történteket. Szinte minden településen állítanak Betlehemet, a jászol makettjét, s benne Józsefet, Szüz Máriát és a kis Jézust. Egy másik formája a misztérium, vagy templomi színjáték, ahol a történetet amatőr színészek játsszák el a szálláskereséstől a születésen át a pásztorok és a három királyok megjelenéséig.

Ez utóbbira vállalkozott ebben az évben a tantestületünkből tucatnyi ember, valamint az iskola kórusának lelkes tagjai. Az eredetileg a diákok számára készített művet karácsonykor a híveknek is előadták, 2014. december 25-én 10.00-tól, amely megnyerte az alkalmi közönség tetszését.

Rendhagyó módon az ott készült képeket most egy kis videó formájában láthatjuk itt:

 


 

Balla Árpád On december - 25 - 2014

Categories

Gimi, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...