Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Veszélyes, de annál látványosabb művelet

2015. február 25-26 közt immár 30. alkalommal került megrendezésre a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban a Nagy László fizikaverseny, ez alkalomból kiadásra került az elmúlt évek versenyfeladatait tartalmazó feladatgyűjtemény is, melyet a verseny végén minden résztvevő diák és felkészítő tanár megkapott ajándékba.

A három évtizedes múltra visszatekintő versenyen idén 5 középiskola 45 tanulója vett részt. A hagyományoknak megfelelően a verseny csütörtökön az ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, ezt követően az írásbeli fordulóval indult a megmérettetés. Az írásbeli forduló két részből – 20 perces teszt és feladatmegoldás – állt.

 

Horváth Anna, a Szalézi 12. osztályos tanulója - különdíjas - teszt írás közben

Készül a szárazjég

A verseny a pénteki napon a szóbeli fordulóval folytatódott, melynek két része a fizikai jelenségmagyarázat és mérési feladat. A fizikai jelenségek magyarázatakor látványos fizikai kísérleteket kell a versenyzőknek megmagyarázniuk, értelmezniük, mint például a szén-dioxidból szárazjég előállításának folyamatát, mely kísérlet végén a keletkezett szárazjéggel „ízesített” teát jóízűen el is fogyasztottuk. A 12. évfolyamos versenyzők pedig a sós vízbe vezetett elektromos áram révén az elektrolízis folyamatát mutatták be.

A versenyen 9-12. évfolyamos tanulók vettek rész, a 9. évfolyamosok egyénileg versenyeztek, míg a felsőbb évfolyamos diákok csapatversenyben mérték össze erejüket, illetve jelen esetben tudásukat.

A 9. évfolyamosok részére a verseny csütörtökön véget is ért, és kialakult ez eredmény, a többiek pénteken folytatták a versengést.

Az eredmények a 9. évfolyamon a következők lettek: első helyezést ért el Csire Roland a Debreceni Református Kollégium tanulója, 2. helyezett lett Sajgó Mátyás a Földes Ferenc Gimnázium tanulója, 3. lett Bartók Imre, a Debreceni Református Kollégium tanulója, és negyedik lett Debreceni Bence a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulója.

Debreceni Bence munka közben

Az írásbeli versenyt egy igen érdekes és nem mindennapi program követte, hiszen az iskolába látogatott a Partiscum Mobil Planetárium, ahol egy FullHD film segítségével térben és időben utazva meglátogattuk a Naprendszer bolygóit, megismertük fizikai paramétereiket, sőt egyikre-másikra „le is szálltunk”, mindezt persze virtuálisan. Ismerkedtünk az éjszakai égbolt csillagaival egy csillagtérkép segítségével, és bepillantást nyerhettünk abba is, hogy milyen lehetett bolygónk a dinoszauruszok idején. A nap folyamán összesen 6 előadást rendeztek, melyen a versenyzőkön kívül a gimnázium diákjai, tanárai és az Irinyi János Református Középiskola diákjai vettek részt.

Csütörtökön délután a részleges eredményhirdetéssel folytatódtak a programok. Ekkor ismertették, ki került be a másnapra meghirdetett szóbeli fordulóba. Mivel idén a verseny 30. alkalommal került megrendezésre, egy rövid ünnepség követte az eredményhirdetést. A születésnap nem ünnep torta nélkül, így egy hatalmas tortával köszöntötték a diákokat, tanárokat, képes diavetítéssel felidézték az elmúlt 30 év legemlékezetesebb pillanatait. A torta felvágása előtt került sor a pezsgős koccintásra, mely során Petróczi Gábor igazgató úr egy igen sajátos pezsgőbontási módszerrel szórakoztatta az egybegyűlteket. Megtudtuk, hogy Napóleon katonái az etikettet mellőzve kardjuk egyetlen csapásával fel tudták bontani a pezsgőt, ezt szemléltette természetesen fizikai magyarázattal fűszerezve, hogy hogyan lehet mindezt végrehajtani anélkül, hogy az üveg szilánkosan törne. A vendégek és a kollégák érdeklődve figyelték a jelenetet, és tapssal jutalmazták ezt a szokatlan mutatványt.

Huszáros pezsgőbontás

A pénteki napon a verseny a szóbeli fordulóval folytatódott, a következő eredmények születtek:

Iskolák közti összetett verseny:
I. helyezett: Földes Ferenc Gimnázium, a vándorkupát egy évre magkapta

II. helyezett: Hermann Ottó Gimnázium

III. helyezett: Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

Az évfolyamok közti verseny:

10. évfolyam:
I. Földes Ferenc Gimnázium

II. Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

III. Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon

IV. Hermann Ottó Gimnázium

11. évfolyam

I. Földes Ferenc Gimnázium

II. Debreceni Református Kollégium Dóczy József Gimnázium

III. Hermann Ottó Gimnázium

IV. Szalézi szent Ferenc Gimnázium

V. Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon

12. évfolyam

I. Hermann Ottó Gimnázium

II. Földes Ferenc Gimnázium

III. Debreceni Református Kollégium Dóczy József Gimnázium

IV. Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

V. Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon

Egyéni díjak:

A Nagy Lászlóné által felajánlott különdíjakat kapták

–          Horváth Anna 12. évfolyamos tanuló, a Szelézi Szent Ferenc Gimnázium tanulója, a szóbeli verseny egyetlen leány tanulója

–          Plaszkó Noel 11. évfolyamos tanuló, a Földes Ferenc Gimnázium tanulója egyéni összteljesítményéért

–          Csathó Botond 12. évfolyamos tanuló, a Debreceni Református Kollégium Dóczy József Gimnáziumának tanulója egyéni összteljesítményéért

A díjakat személyesen Nagy Lászlóné adta át a díjazottaknak.

A Földes Ferenc Gimnázium különdíját és az elkövetkezendő egy évre a vándorkupát Hornyák Szabolcs a Földes Ferenc Gimnázium tanulója kapta egyéni összteljesítményéért.

Nagy László tanár úr pedig a versenybizottság elnökét és a felkészítő tanárokat is jutalmazta egy – egy érdekes könyvvel.

Köszönjük mindenkinek a részvételt, a felkészítő tanároknak a fáradságos munkát, kívánunk számukra továbbra is jó munkát és életükre, munkájukra Isten áldását. A versenyt Petróczi Gábor igazgató úr zárta megköszönte minden résztvevő munkáját, és kifejezte azon reményét, hogy „jövőre, veletek ugyanitt”.

[flagallery gid=228 name=”Gallery”]

 

Balogh Edina

Balla Árpád On február - 27 - 2015

Categories

Gimi, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...