Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Don Bosco bicentenáriumi kiállítás nyílt a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Gimi Galériájában 2015. április 20-án. A rendkívüli kiállítást Salagala Rajesh  szalézi szerzetes pap nyitotta meg az énekkar műsora után. Majd B. dr. Varga Judit centenáriumi koordinátor, muzeológus beszélt a kiállított képekről, amik Don Bosco életét kísérik végig, és a kiállított bőröndökről, amik nem voltak ismeretlenek már többünk számára, hiszen gimnáziumunk diákjai aktív résztvevői voltak annak a versenynek, melynek legjobb alkotásait mutatják be az ország több iskolájában is egy vándorkiállításon. A Gimi Galériában a zsűri szerint legjobbnak ítélt bőröndökből tíz darab került kiállításra.

Don Bosco születésének 200. évfordulója alkalmából még 2014 szeptemberében a Magyar Szalézi Tartomány “A mi bőröndünk, a Te ötleted” címmel hirdetett vetélkedőt általános-, és középiskolás diákok számára, ahol egy „bőröndnyi tartalommal” kellett bemutatni a versenyzőknek, hogy mit jelent számukra Don Bosco, Boldog Sándor István, illetve a Szalézi Család. Az eredményeket január 31-én, a 2015-ös tartományi Don Bosco ünnepen tudhattuk meg Óbudán, ahol a díjakat Ábrahám Béla tartományfőnök atyától vehették át a nyertesek.

Az ország szalézi intézményeiből 33 „bőrönd-kiállítás” versenyzett. A mi gimnáziumunkból került ki a közönségdíjas bőrönd, vagy a II. helyezett nagyítóval nézhető mini-csoda, de III. helyezettünk is büszke lehet kreativitására. A dobogóról lemaradt két bőröndünk alkotói sem szégyenkezhetnek, hiszen ők is érdekes, izgalmas munkát hoztak létre. Bárki meggyőződhet róla, ha megnézi a kiállítást!

A paravánokon, a kiállított képeken Don Bosco életének állomásait, helyszíneit, alakjait, vagy Őt magát láthatjuk, hasznos szöveg kíséretében, melyek segítenek még jobban megismerni a Szalézi Rend megalapítójának, Bosco Szent Jánosnak az életét, életútját, születésének kétszázadik évfordulója alkalmából.

B. dr. Varga Judit, centenáriumi koordinátor volt a vetélkedő és a kiállítás megálmodója. Elkísérték, s a kiállításon részt vettek Csány Márton, ifjúsági referens, Szlávik Adél és Czuczor András animátorok, tartományi munkatársak is.

A rendkívüli kiállítás május első hetében indul tovább. Addig szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Bukodiné Sólyom Ilona

[flagallery gid=237 name=”Gallery”]

Balla Árpád On április - 22 - 2015

Categories

Gimi, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...