Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2015. április 24-26. között Békéscsabán került megrendezésre az amatőr V-VI. korcsoportos kézilabda diákolimpiai döntő, ahol a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumot a leánycsapat képviselte. A három napos verseny kemény megpróbáltatásnak tűnt a csapat számára, de mégis kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

Pénteken a csoportmérkőzéseken fölényes győzelmet arattak a Kecskemét (21-5),a Vác (25-9), majd szombaton délelőtt a Debrecen csapata ellen (15-8), így aznap délután Békéscsaba ellen játszottak a döntőbe jutásért ugyanúgy, mint tavaly. Legnagyobb örömünkre ezt az akadályt is sikerrel vették es 16-10-es győzelmükkel bejutottak az országos diákolimpiai döntőbe.

Vasárnap délután a Heves csapata ellen – a maximális erőbedobás ellenére – vereséget szenvedtek, így az országos döntőt 2. helyen zárták. Különdíjat is nyert a csapat: Hermann Nikolett 12.B osztályos tanuló elnyerte a torna legjobb leányjátékosának díjat. Büszkék lehetünk a lányokra, hogy ilyen szép eredményt hoztak iskolánk számára! Külön köszönjük Kovács László tanár úrnak a kitartó és kemény munkát! Sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban is !

[flagallery gid=239 name=”Gallery”]

admin On április - 28 - 2015

Categories

Hírek, Kézilabda, Kiemelt, Sport

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...