Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

 2015. május 9-én Péliföldszentkereszten járt iskolánk a szalézi búcsúban és a hozzá kapcsolódó „Nyiss ránk!” Kulturális és Hagyományőrző Fesztiválon. Tanárainkkal együtt körülbelül harmincan indultunk útnak a kora reggeli órákban. A különbuszos utazás elég hosszú volt, de a vidám csapat kellemesen töltötte az időt.

Felkérést kaptunk a tartományfőnök atyától, hogy mutassuk be iskolánkat a búcsúba érkező vendégeknek, ezért érkezésünk után a szalézi rendház mellett felépített „Szalézi utcán” megkerestük a saját sátrunkat, és feldíszítettük azt iskolánk jelképeivel. Véleményünk szerint a mi sátrunk lett a legszínesebb.

Rajz fakultációsaink portrékat rajzoltak és csillám tetoválásokat készítettek a sátrunkat felkeresők számára. Gábor testvér és igazgató úr közreműködésével pedig érdekes fizikai kísérleteket mutattunk az érdeklődőknek, illetve mi is bepillantást nyerhettünk a többi szalézi iskola életébe.

A délután folyamán körülnéztünk a búcsúban, ahol mindenféle finomságot és szép dolgokat vásárolhattunk. 15 órakor lourdes-i barlangnál szabadtéri szentmisén vettünk részt, melyet P. Ábrahám Béla SDB tartományfőnök atya celebrált. A szentmise után pedig a domboldalon felépített szabadtéri színpadon megnéztük a ”Gyermekek fénye” című rockopera ősbemutatóját, mely Don Bosco életét és a fiaival való kapcsolatát mutatta be. A darab körülbelül 90 perces volt és minden pillanatát élveztünk.

A programok alatt az időjárás is kedvező volt, így egy vidám, csodálatos napot tölthettünk el „testvéri szeretetben”.

 

Papp Orsolya és Lipták Karolina

12. A osztályos tanulók

[flagallery gid=241 name=”Gallery”]

admin On május - 11 - 2015

Categories

Egyéb, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...