Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2015. május 16-án, szombaton, a Város és Faluvédők Szövetségének „Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” elnevezésű kiállítás megnyitó-, és díjátadó ünnepségén elismerésre méltóan szép eredményt értek el diákjaink Szalézi Szent Ferenc Gimnázium képviseletében.
A díjátadó – a múzeum igazgatóságának jóvoltából – a Budapesti Történeti Múzeumban került megrendezésre.  Dr. Farbaky Péter főigazgató úr köszöntője után Benkőné  Kiss Zsuzsa  a Miniszterelnökség Parlamenti Államtitkárságának főosztályvezetője, valamint Ráday Mihály a  Hungaria Nostra elnöke  nyitották  meg a kiállítást.
Megnyitójukban kiemelték a nagyszámú és igen magas szintű pályaművek  részvételét, azt, hogy mennyire fontos  a  fiatalok  tevékenysége  környezetünk megóvásában, védelmében. A szövetség által életre hívott “Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” pályázat 2015. április 20-án ICOMOS díjat kapott. Az ICOMOS az UNESCO műemlékvédelmi világszervezete, a párizsi székhelyű Világörökség Bizottság állandó műemlékvédelmi szakértő intézménye. Az 1965-ben létrehozott civil szakmai szervezet meghatározó a világ műemlékvédelmében. Az itt kidolgozott irányelveket a legtöbb ország átülteti saját műemlékvédelmi gyakorlatába. Ez a díj méltó elismerése a törekvésnek, annak, hogy a magyar műemlékvédelem is elfoglalhassa a hazai kultúrában az őt megillető helyet. Ennek érdekében az ismeretterjesztés, a szakértés, a publikációk, a megfelelő állásfoglalások kialakítása egyre nagyobb szerepet kell, hogy kapjanak az  ifjúság  körében.
Az ország különböző pontjaiból érkező fiatalok, amellett hogy átvehették az elismeréseket és az ajándékokat, ingyenesen megtekinthették a múzeum kiállításait, melyek lebilincselő részletességgel mutatták be fővárosunk történelmét a kezdetektől Mátyás királyon át, egészen a második világháború pusztításáig.
Idén több mint kétezer pályázat érkezett –még külföldről is. Évfolyamonként és kategóriánként díjaztak.

Iskolánk az alábbi helyezéseket érte el képzőművészeti kategóriában:

II. helyezett lett Balla Patrícia, „Aggteleki cseppkőbarlang” c. munkájával (vízfesték),

III. díjban részesült Várady Gergely Zsolt (Radostyán látképe-vízfesték), Fehér Kíra (Szülőfalum, Szuhogy- vízfesték) és Tamók Gábor (Őszi táj – vízfesték)

Különdíjjal jutalmazták a következő tanulókat;

Nagy Írisz (Szilvásvárad, Fátyol vízesés – tempera), Ladányi Réka (Az áradó Sajó – tempera) és Sipos Miriam Anna (A kis rókalepke – tempera)

Az írásos dolgozatok eredményeit külön jelentették be, itt is remek  eredményekkel büszkélkedhetünk.

Ferenczi Orsolya: A martonyi kolostorrom titkai (12éves/ 7. osztályos) I. díj

Kondás Viktor: A fáji Fáy kastély (14 éves/8. osztályos) I. díj

Barta Tamás: A kurityáni klastrom (16 éves/ 9. nyelvi tagozat) I. díj

Balogh Gabriella: Ki volt Harhai Emil? Az életre kelt emlékkártya (16 éves/10. oszt.) II. díj

Hajdú Bernadett: Egy segélykérő kastély Bánrévéről (14éves/9. osztályos) III. díj

Hegedűs Edit: A sajókazinci református templom (17éves/ 11. osztályos) III. díj

Mindannyiunknak Bukodiné Sólyom Ilona volt a felkészítő tanára. A díjak főként értékes könyvek voltak, a fődíjasok pedig Zircen egy érdekes értékmegőrző munkában vehetnek részt nyáron a VFSZ (Város-és Faluvédők Szövetsége) által szervezett Országos Ifjúsági Örökségvédő Táborban. A díjátadót követően a rendezvény szervezői szendvicsekkel, süteményekkel és üdítőkkel vendégelték meg a résztvevőket, a hátralevő időben pedig lehetőségünk nyílt alaposabban megtekinteni a már említett tárlatot és a budai várat. Mindenki remekül érezte magát, többen már a jövő évi pályamunkájukat tervezgették a hazafelé vezető úton.

Barta Tamás (9.D)

 

Balla Árpád On május - 17 - 2015

Categories

Gimi, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...