Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

( 40 szalézis kerékpárra pattant )

A vállalkozó szellemű diáksereg május 17-én reggel a Szalézi Gimnázium előtt izgatottan várta a négynapos balatoni tekerés kezdetét, amelynek eredményeként körbejártuk a Balatont. A hosszú úton mindenki elfoglalta magát valamivel. Volt, aki olvasott, zenét hallgatott, beszélgetett a mellette ülővel. Amint megérkeztünk, mindenki kiszállt a buszból és átöltözött a biciklizéshez megfelelő szerelésbe.

Az első nap 36 km-nyi akadályát mindenki könnyedén vette, hiszen kipihenten vágtunk neki a túrának. Ez a nap egy kisebb bemelegítés volt számunkra. A második napon már fáradtabban ültük kerékpárjainkra, hogy letekerjük az aznapra tervezett 43 kilométert, amiből végül 60 lett, mert felmentünk Tihanyba is. A pihenők közben volt alkalmunk körbenézni a rendezett környéken, így meglátogattuk a Tihany szélén lévő „szélmarta sziklákat” is, ahonnan pompás kilátásban gyönyörködhettünk, bármerre is néztünk. Ezen a napon mentünk fel a tihanyi apátsághoz a macskaköves út mentén. Gyönyörű táj tárult elénk, amikor teljesen felértünk. Távolabbról és közelről is végeláthatatlan volt a Balaton!

A harmadik napon már 73 kilométert tettünk meg, de nem volt túlzottan megterhelő, mert a déli part egyenes szakaszain tekertünk végig. A negyedik és egyben utolsó napon mar csak egy levezető szakaszt tettünk meg, ami körülbelül 40 kilométer lehetett. Sokan áztatták meg magukat a tó vízében, a viszonylag hideg víz ellenére is. Szerintem mindenki jól érezte magát, ha nem is a biciklizés miatt, de minimum azért, hogy nem kellett házi feladatokkal bajlódniuk. Hihetetlen hogy négy nap alatt mindenki (kisebb koccanásokkal és esésekkel) sikeresen és egészségesen tudhatja maga mögött ezt a túrát. Köszönjük ezt a felejthetetlen négynapos kirándulást!

Pethő Orsolya

9.C osztályos tanuló

[flagallery gid=244 name=”Gallery”]

admin On május - 22 - 2015

Categories

Gimi, Hírek, Kiemelt, Turisztika

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...