Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2015. június 12-én, pénteken reggel Petróczi Gábor igazgató úrral együtt öten indultunk Egerbe, hogy a bazilikában részt vegyünk az Egri Főegyházmegye katolikus iskoláinak tanévzáró ünnepségén, ahol egyik diáktársunk, a 12.A osztályos Lipták Karolina kitüntetésben részesült kiemelkedő szorgalmáért, példamutató magatartásáért és aktív hitéletéért.

   Az út nem volt túl hosszú. Sokat beszélgettünk az iskolai dolgokról. Miután megérkeztünk, tettünk egy sétát az Eszterházy Károly Főiskola gyönyörű épületében. A bazilikába indulva találkoztunk János atyával és a Don Boscoból érkezett diákokkal, készítettünk néhány közös fotót, majd elfoglaltuk a helyünket a bazilikában, ahol 1300-an vettünk részt a szentmisén, melyet Ternyák Csaba egri érsek celebrált. A mise után Sebastian atya indiai szerzetes előadását hallgattuk meg a katolikus missziókról. Nagyon érdekes volt. Mesélt arról, hogy a mi országunkban is vannak olyan iskolák, ahol missziós csoportokat hoztak létre. A beszámolók alapján teljesen meglepődtünk, hogy ott milyen nagy az összetartás.

Az előadás után a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok vehettek át kitüntetést egész éves munkájukért.

    Az egyházmegyei tanévzáró ünnepség után ebédelni mentünk, ezután pedig igazgató úrral fagyiztunk a Szent József téren. Hazafelé még meglátogattuk Bélapátfalván a ciszterci kolostort. Lenyűgöző látványt nyújtott az erdőben álló közel 800 éves építmény, melytől nem messze mészkőhegység található. Miután teljesen elfáradtunk, elindultunk haza. Út közben sokat nevettünk, jól éreztük magunkat. Összességében jól telt a nap.

Nagyon büszkék vagyunk Karolinára, hogy kiérdemelte Ternyák Csaba érsek úr dicséretét.

Papp Orsolya 12.A osztály

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

[flagallery gid=247 name=”Gallery”]

admin On június - 15 - 2015

Categories

Hírek, Kiemelt, Kitüntetések

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...