Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2015. augusztus 31-én a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulói a Szent Család templomban kezdték a tanévet. Az ünneplőbe öltözött tanulók lelkiekben is felkészültek az új tanévre, az új kihívásokra.”Az evangélium meghív a keresésre” –hangzott el a misén. Keresd meg, amit kaptál. Használd jóra adottságaidat, talentumodat, sőt gyarapítsd tudásodat, tehetségedet.  A tanév mottója lehet ez az egyszerű igazság, ami nem kevés munkával jár, de a befektetett energia megtérül. A fiatalok figyelmesen és fegyelmezetten hallgatták a misét. Reméljük, az elhangzottak segítik egész évben a diákok és a tantestület munkáját. Hogyan érintette meg a diákokat az elhangzott evangélium. Erről kérdeztünk megy néhány hetedikes és kilencedikes tanulót.

 

Sulyok Boglárka 9.Ny "Furcsa volt, hogy ilyen formában zajlott a tanévnyitó, mert ez eltért a szokásostól,"

Sulyok Boglárka 9.Ny Furcsa volt, hogy ilyen formában zajlott a tanévnyitó, mert ez eltért a szokásostól,”hogy a mise keretén belül vettünk részt ezen az ünnepélyes eseményen. Ez egy teljesen új tapasztalat, új élmény volt számunkra, hisz elsőként mutatták be nekünk milyen egy egyházi iskolai tanévnyitó. Éreztük a biztatást és azt, hogy szeretettel várnak minket.

 

Planéta Benedek 9.C : "Azon lepődtem meg, hogy az igazgató úr keveset beszélt. "

Planéta Benedek 9.Cosztályos tanuló. Én szoktam rendszeresen járni misére, ezt vártam tulajdonképpen. Mondták, hogy az évnyitó ilyen típusú lesz. Azon lepődtem meg, hogy az igazgató úr keveset beszélt. Lehetett volna jobban tájékoztató jellegű, hogy mire számítsunk. Az kiderült számomra, hogy ez az iskola nyitott mindenki számára, látva a több vallás képviselőit együtt misézni.

Gömbkötő Dóra 7.a osztályos tanuló. Ebben az iskolában nekem az első tanévnyitóm volt. Nagyon furcsa nekem ez a szokás, hogy minden lányon ugyanolyan felső van. Mivel nagyon meleg volt egy kicsit kellemetlen volt ott ülni a matrózblúzban. A tanárok és a diákok nagyon kedvesek, ezért kellemesen csalódtam az iskolában.

Kurti Szabina 7.a osztályos tanuló. Már az első perctől tetszett ez az iskola. Az évnyitón a tanárok közvetlensége tetszett a legjobban. Nem hosszú, de aminek az évnyitóban benne kellett lenni az benne volt. Az éneklés nagyon tetszett. A templom különösen tetszett. Lehet, hogy ez nem egy szokványos évnyitó, ám sokkal jobb volt a megszokottnál. Az egyetlen dolog, ami kellemetlen volt az a nagy meleg. Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan fog telni a 2015/16-os tanév.

[flagallery gid=253 name=”Gallery”]

Balla Árpád On szeptember - 2 - 2015

Categories

Gimi, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...