Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2015 tavaszán felvettek a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulói közé.

"....élményekkel gazdagodva értem haza" (Gyenes Kitti 7. A)

Mivel hirdették a gólyatábort, ahol a leendő 7. és 9. évfolyamos diákok jelentkezhetnek, ezért én is részt akartam venni, és élményekkel gazdagon hazatérni. Választási lehetőség volt, hogy busszal vagy kerékpárral lehet menni, én inkább a kerékpárt választottam, pedig nem vagyok nagy sportember.  Július 28-án reggel a Gimnázium parkolójából indult a csoport. Több mint egy óra fárasztó biciklizés múlva megérkezett a csoport Mályinkába. Ott az atya megmutatta a mályinkai templomot. Elmondta a sok évszázadra visszanyúló történetét, a templom első alapját, megmutatta a település címerét, és a templom híres orgonáját. Azonban akik a busszal való utazást választották azoknak gyalogtúra volt Nagyvisnyótól Mályinkáig. Ezen érdekes információk után csapatokra oszlottunk, én az „Űr kecskék” nevű csapatba kerültem. A csapatoknak a város lakóitól és dolgozóitól kellet információkat gyűjteniük. Mire ezekkel a feladatokkal végeztünk, egy kis pihenés után indultunk a nagyvisnyói Boróka táborba. Az út gyorsan telt, és nem sokára minden kerékpáros megérkezett a táborba. Akik busszal jöttek, azok pedig végigtúráztak a hegyen, míg a táborhelyre értek. Ezek után igazgató úr elmondta, hogy mi vár ránk az iskolában, mik a kötelezettségeink és még sok más hasznos információt. Majd ezek után a szobák kiosztására került sor. Miután elfoglaltuk a szobákat rőzsegyűjtés következett. Minden csapatnak egy órája volt, hogy összegyűjtse a legtöbb rőzsét. Miután mindenki befejezte a feladatot, elmentünk vacsorázni. A vacsorát követően volt egy kis pihenő, aztán minden csapatnak készítenie kellet egy produkciót, ami őket leginkább jellemezte. A mi csapatunk egy verset írt a gólyatáborról. A programok után újra egy kis szünet következett, majd az animátorok és Vitális Gábor atya is beszélt arról, hogy mik azok az animátorok, mik a feladataik, mi a szerepük az iskola mindennapjaiban. Ezután az általuk szervezett játékokkal készültek, amik érdekesek és szórakoztatóak voltak. A játékok után többnyire szabadfoglalkozás volt. Lehetett trambulinozni, a tábortűz körül énekelni, vagy csak beszélgetni a többiekkel. Ez így folytatódott szombat hajnalig. Szombat reggel mindenki fáradtan ébredt, ami nem volt meglepő a hosszú éjszakázás után. Reggeli után a csoportoknak vezetőjükkel együtt túrázniuk kellet az erdőben, ahol négy állomás volt. Az állomásokon különböző feladatokat kellet megoldani.  Az ebéd után az eredményhirdetés következett. A mi csapatunk sajnos csak ötödik, azaz utolsó előtti lett. Ezután egy rövid osztályfőnöki óra következett minden osztálynak. Majd hirtelen hazaindultunk. Több mint egy óra biciklizés múlva a csapat megérkezett a gimnázium parkolójába, ahol a szüleink már vártak minket.

Ezt a két napot összesítve minden jól sikerült és én élményekkel gazdagodva értem haza. Mivel nem sikerült végigtekernem a biciklis távokat (ami engem nagyon zavart), ezért elhatároztam, hogy jobb biciklit kérek, és több időt fordítok az erőnlétem fokozására.

Szendrő, 2015. augusztus 31.

Gyenes Kitti

7.A osztály

Balla Árpád On szeptember - 8 - 2015

Categories

Gimi, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...