Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Sikersorozatának újabb állomása a Junior Súlyemelő Európa-bajnokság

Sorra remekel a kontinensviadalokon Holló Szilárd, aki az augusztusi landskronai U15-U17-es Európa-bajnokságról három ezüsttel tért haza, a fiatalabbak +105 kilós mezőnyéből. Bajnoki aranya összetettben mindössze nehezebb testsúlyán múlott, hiszen fehérorosz ellenfelével azonos eredményt, 265 kg-ot emelt. Formája a továbbiakra nézve már akkor biztató volt, hiszen 122 kg-os harmadik szakító kísérletélt apró koordinációs hiba miatt elvétette ugyan, de az új Európa-rekordnak számított volna kor-, és súlycsoportjában.

A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége – miközben tisztában volt vele, hogy a 15 éves kazincbarcikai tehetségtől helyezés tekintetében tisztes helytállást várhat csak a legjobb európai juniorok között, mégis úgy döntött, hogy bizalmat szavaz Szilárdnak. Mindeközben elvárás volt, hogy azt a kontinens-rekordot, melyet másfél hónappal ezelőtt „elengedett”, teljesítenie kell.

Felkészülését nem hátráltatta semmilyen akadályozó tényező, s láthatóan ugyan az elvárás súlya is ránehezedett a versenyzés során, mégis sikeresen hajtotta végre azt a gyakorlatot, mellyel átírta kontinensünk csúcslistáját az október 2-11. között a litvániai Klajpediaban zajló EB-n. 122 kg-os szakítása mellett, lökés gyakorlata új egyéni csúcs (150 kg), összetett eredménye (272 kg) pedig Európa-rekord beállításnak felel meg. Végső helyezést még nem tudunk mondani, hiszen a végleges sorrendet eldöntő A csoport versenyére szombatig várnunk kell.

„Örülök ennek a rendkívüli sikersorozatnak. Szilárdnak ugyan már csak a serdülő országos bajnokságra kell készülnie az idén, azonban további munkánk során a jövő évi korcsoportos nemzetközi megmérettetésekre fókuszálunk. Versenyzőm tehetsége, és eddigi eredményeink reményt adnak, mely szerint tanítványom komoly sportpályafutás előtt állhat.”  – értékelte a friss eredményt Pátrovics Géza edzője, a Kazincbarcikai Városi Sportegyesület vezető-edzője, aki egykori olimpikonként, többszörös világ és Európa-bajnok Masters súlyemelőként maga is példát mutat ifjú tanítványának.

Szilárdnak hazaérkezése után a legfőbb dolga lesz visszatérni a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium 10 osztályos tanulói közé.

[flagallery gid=258 name=”Gallery”]

admin On október - 12 - 2015

Categories

Hírek, Kiemelt, Sport

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...