Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Október 21-én délután fél ötkor szülőkkel és pedagógusokkal telt meg a gimnázium ebédlője. Az iskola vezetősége, „olasz estre” invitálta a szülőket és a pedagógusokat.

A vendégsereg

A tavalyi jól sikerült indiai est után immár hagyományosnak nevezte beköszöntőjében az összejövetelt Kovács László igazgatóhelyettes. A kötetlen rendezvényt megtisztelte Flavio Depaula tartományi economus, tartományi titkár atya is jelenlétével.

Flavio atya a vendégek között

A köszöntő után Tóth-Péter Fanni és Sajó András 12. E osztályos diák Róma és a Vatikán szépségeit és nevezetességeit mutatta be. Ők tagjai voltak annak a csoportnak, akik a tavalyi évben kimagasló tanulmányi, sport és közösségi munkájukért, valamint a hitéletben is bizonyított odaadásukért a tavalyi évben négy napos római jutalomúton vehettek rész. A gyönyörű helyeket bemutató fényképekkel illusztrált bemutató végén arra kérték a szülőket, buzdítsák gyermekeiket a kitartó szorgalmas munkára, és akkor ők is részesei lehetnek egy ilyen utazásnak.

Sajó Attila és Tóth-Péter Fanni az előadás előtt Rajesh atyával

Olaszország több szempontból is fontos az intézményben dolgozó szalézi atyák és testvérek életében. Egyrészt több éves tanulmányaik színhelye, másrészt a szalézi nevelési elvek atyjának Don Bosconak a hazája. Az esten, egy közös játék után, Vitális Gábor Atya közreműködésével a szülők közelebbről is megismerhették Don Bosco nevelési elveit, és tájékoztatást kaphattak a szaléziak jelenlétéről az egész világban.

Teszt töltögetés

A szellemi és lelki táplálék után a kulináris örömök következtek. Az olasz konyha különlegességeit felsorakoztató terített asztalon mindenki talált kedvére való ételt. Az előételként elfogyasztott bruschetta után, ami fokhagymás pirított kenyér bazsalikomos paradicsomsalátával, húsos canelloni következett, majd spenótos és tonhalas tésztasalátát kóstolhattak a vendégek. Az asztalra került a focaccia nevű szicíliai kenyér csemege is olívabogyóval ízesítve. A desszert természetesen a klasszikus tiramisu volt. A vacsora végén az olasz déli lejtők könnyű borai segítették az emésztést. A délutánt a szülők és pedagógusok kötetlen beszélgetése zárta.

Terülj-terülj asztalkám

Köszönjük a szép délutánt a szervezőknek és a konyha dolgozóinak, akik a finom étkeket elénk varázsolták!

 

Molnárné Marczis Erzsébet

Még több kép a galériában:

[flagallery gid=261 name=”Gallery”]

Fotók: Balla Árpád

Balla Árpád On október - 22 - 2015

Categories

Gimi, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...