Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Az ünnepi mise

Ünnepi szentmise a Szent Család Templom ólomüveg ablakainak megáldása alkalmából

Ábrahám Béla tartományfőnök

2015. december 7-én az esti szentmise keretében áldotta meg Ábrahám Béla tartományfőnök atya a Szent Család Templom új ólomüveg ablakait és egyben a megújult gyóntatóhelyiséget is. Az üvegablakokat Soós Csilla felvidéki művész készítette, aki a több száz éves hagyományokat formálta át modern tartalommal. A gyóntatóhelyiség két új székkel és egy kisebb polccal, fiókkal is kibővült, mindezek a Rózsafüzér Társaság segítségével állnak a kedves hívek rendelkezésére. A gyóntatóhelyiség megújulását a kazincbarcikai Szent József Szalézi Rendház kezdeményezte és finanszírozta.

A művésznő alkotása két ólomüveg ablak, melyek témájukat tekintve kapcsolódnak egymáshoz. Az egyik képen Don Bosco látható, amint egyik kezét egy ifjú vállára helyezi, s a másik kezével a magasba mutat. A felmutatott kéznek szimbolikus jelentése van; egyrészt utat mutat az ifjúnak az ég felé, másrészt minket, hívőket, nézőket is hív. Minket is útbaigazít Don Bosco, mint ahogy azokat a gyermekeket, akik a másik képen láthatók. Így köti össze a két képet a valósággal a képek készítője. S így válik Don Bosco üzenete – „Ne találj kibúvót hibáid alól, inkább javulj meg!” – egyszerre történetté és üzenetté a mai ember számára. Az alkotó Don Bosco egyik fontos feladatát kívánta a képpel hangsúlyozni, a gyóntatóét, aki segít megtisztulni bennünket bűneinktől, s ezzel a megtisztulással Isten előtt nyitjuk meg szíveinket az igaz úton. Az ő személyes odafigyelése és lelki vezetése Isten irgalmasságát tükrözi.

Szalézi atyák együtt celebrálják a misét

De miért az alkalom? Miért épp most? A választás igencsak tudatos volt a szaléziak részéről arcoxia 90 mg, akik szerettek volna az Irgalmasság Évének kezdetére emlékeztetni mindenkit. Ezeknek az alkotásoknak megáldása ugyanis lezárása Don Bosco születése bicentenáriumi évének és egyben nyitánya annak az évnek, amely meghív bennünket bűneink megbánására, valamint bátorítást ad, hogy találjuk meg az irgalmasságot mindennapi életünkben. Különösen fontos ez az adventi időszakban, karácsonyra várva, Jézus születésére emlékezve.

Ahogyan Ábrahám Béla tartományfőnök atya megfogalmazta, a bűn bezártságot, elszigeteltséget teremt, az irgalom felold bennünket, a bűnbánatban pedig Krisztust, Isten arcát lelhetjük meg.

 [flagallery gid=267 name=”Gallery”]

Áldott, békés karácsonyt!

 

Farkas Barbara

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium pedagógusa

Balla Árpád On december - 8 - 2015

Categories

Gimi, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...