Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Szeretem a nyílt napot. Miért?  Kinek is nyílt? Miért nyit új ablakokat, lehetőségeket idegennek, szalézisnak, pedagógusnak?

Jönnek az általános iskolások, leendő tanulóink, hogy betekintsenek a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium épületébe, iskolánk életébe, azért, hogy egy kicsit belessenek a kulisszák mögé, hogy igazolva legyen a döntésük: szalézis diákok szeretnének lenni. Jönnek a hatodik, nyolcadik évfolyamra járó tanulók, azért, hogy belenézzenek gyermekeink fénylő szemébe, megfogalmazódjék bennük: itt a helyem. Szeretnék ellesni tanáraink, kollégáim fortélyait, mi is vár rájuk a következő években.

A mostani nyílt nap attól is különleges, hogy a megnyitót a közelmúltban megnyílt új Don Bosco Sportközpontban tartottuk, melyet diákjaink szeretettel vettek birtokba, mind a testnevelés órán, mind a délutáni elfoglaltságaik kapcsán.

Ez a nap nyílt, mert mi, tanárok is kicsit megismerjük a hozzánk érkező nebulókat. Nagyon sokszor az ide járó gyerekekről is többletinformációhoz juthatunk, kicsit más oldaláról ismerhetjük meg őket. Kiderülhetnek, például olyan sajátságok, képességek, melyek a matematika egyenleteinek megoldása során rejtve maradnak.

Szeretem a nyílt napot, azt ahogyan Lesóné tanárnő lelkesen beszél testünkről, ahogy a fizikusok és kémikusok ránk hozzák a szívbajt a robbantásaikkal. Szeretem, ahogy Bolacsek tanár úr gyönyörű eladással, teljes beleéléssel beszél a csillagokról. A szívemhez legközelebb most mégis a tánc és dráma bemutató áll.  Osztályomért izgultam, hogy mit felejtettek el a szövegből az 1. helyezést nyert darab, a Hotel Menthol eladása során.  A nyílt nap alatt megtartott szakóráim közben gyakran terelődött a gondolatom, azokra a tizenkettedikes kémia fakultációsokra, akik a kísérletekben segítettek, hogy legyen sikerük és számos pozitív tapasztalattal legyenek gazdagabbak.

Szeretem a nyílt napot, mert a nyelvi kavalkád, (orosz, angol, német és francia) ahogyan az utcáról bejött tanulókat és szüleiket, engem is elkápráztat.   A szülőknek a megfelelő oktatás mellett, rendkívül fontos, hogy csemetéjükkel hogyan is fognak bánni a gimiben a tanárok, vagy akár a felsőbb éves gyerekek. Az alsó évfolyamra járó tanulók anyukái attól félnek, hogy a gimnáziumi korosztályhoz szokott pedagógus, hogyan fog szót érteni a gyerekével. Biztos vagyok benne, hogy a nyílt nap után ők is megnyugszanak.

A nyílt nap azért is jó, mert a nap zárásakor EGYÜTT pogácsázhatnak tanárok, leendő osztálytársak, évfolyamtársak az ebédlőben. Egyszóval: tényleg szeretem a nyílt napot.

Kazincbarcika, 2016. október 18.

 

Piaszkóné Szokircsák Ágnes tanár

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium 

[flagallery gid=305 name=”Gallery” skin=default_old]

admin On október - 19 - 2016

Categories

Egyéb, Gimi, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...