Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2016. október 25-én a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium 12 tanulója és két tanára látogatást tett a kazincbarcikai Idősek Otthonában. A közösségi szolgálat részeként szervezett esemény révén szalézis diákként betekintést nyerhettünk Polonkainé Baksy Katalin tanárnő és Lytton atya vezetésével a régi idők rejtelmeibe, történeteibe a kazincbarcikai öregotthon lakói által. Nagyon kedves fogadtatásban részesültünk, az ott dolgozó ápolónők és vezetők nagyon kellemes légkört biztosítottak számunkra. Először megtekintettük a szobákat, amiket minden ott lakó a személyes tárgyával dekorál, ezáltal a hangulat igazán otthonossá válik.

Miután körbejártuk az épületet, kötetlen beszélgetés vette kezdetét köztünk és az idősek között. Először a mi generációnk előnyeiről, hátrányairól, esetleges nehézségeiről beszélgettünk, majd az otthonbeliek is elmesélték mi volt az ő koruk fő jellemzője: főként a háborús időszakról, fogságról beszéltek. Miután elmondták, hogy mennyi erőfeszítést kellett tenniük azért, hogy életben tudjanak maradni, kiderült számunkra, hogy amit mi nehézségnek tartunk, az valójában meg sem közelíti ezeket az élethelyzeteket. A történetek nagyon tanulságosak voltak számunkra, olykor-olykor egy szerelmi és családi történetnél meg is hatódtunk, és végül gazdagabbak lettünk egy nagyon fontos értékkel: azzal hogy becsüljünk meg minden dolgot, még akkor is ha az a legapróbb a világon, és azzal hogy tudjunk bocsánatot kérni, és tudjuk szeretni egymást,tudjunk törődni egymással.

Köszönjük ezt a szeretetteljes fogadtatást a kazincbarcikai Idősek Otthona lakóinak, dolgozóinak!

 

Fodor Laura és Dányi Evelin

a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium 11.A osztályos tanulói

[flagallery gid=306 name=”Gallery”]

admin On október - 26 - 2016

Categories

Egyéb, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...