Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

       A Szalézi Közösségben mindennek megvan a maga ideje. A november hónap a minden tanévben megrendezésre kerülő országos pedagógiai konferencia időpontját jelöli. Eddig mindig mi mentünk vendégségbe, az idén azonban egy új helyszín kínálkozott, és ez nem más, mint az újonnan felépült Don Bosco Sportközpont. Ideje volt, hogy mi lássuk vendégül a szalézi iskolák pedagógusait.

    A konferencia amellett, hogy jó alkalmat teremt a közösségi létre, még izgalmas témákat is kínál. Az idén a plenáris ülések a Don Bosco Sportközpont konferenciateremmé alakított küzdőterén zajlottak. Ábrahám Béla Atya frappáns üdvözlő szavai tömören előrevetítették a nap lényegét. A délelőtt, vagyis az előadások a lelkünknek reményt adnak és megerősítenek, a délután pedig a szekcióüléseké vagyis a szakmáé.

    A délelőtt folyamán két előadást halottunk. Mindkét előadás témája a mesékhez kapcsolódott és mindkettő újabb tanulságokkal szolgált ahhoz, hogyan válhatunk még jobb szalézi pedagógussá. Első előadónk Bruno Ferrero Atya Olaszországból érkezett és szinte egész életét az ifjúság nevelésének szentelte. Tette mindezt ifjaknak szóló magazinok szerkesztésével és a Szalézi Könyvkiadó vezetésével. 

     Előadásában 12 pontban, azaz leckében foglalta össze a megelőző módszer, a szalézi életvezetés lényegét, amelyeket Don Bosco életéből vett kis történetekkel, mesékkel támasztott alá. Don Bosco megalapozója és mestere volt a szalézi pedagógiának. A szalézi pedagógiának különösen nagy szerepe van napjainkban, hiszen a ma divatos trendek más irányba mutatnak. Ilyen helyzetben fontos rámutatnunk arra, hogy nem a látszat az, ami számít, hanem a belső érték. Az a jó pedagógus, aki biztonságot teremt, elismert és hallgatnak rá, segít az álmok és ideálok megfogalmazásában. Világos és érthető használati utasítást, szabályokat ad, ami hozzásegít a fegyelem megteremtéséhez és a szeretetteljes légkör kialakításához, amiben ki lehet bontakoztatni az emberben rejlő képességeket. Elmaradhatatlan része a tanulásnak, tanításnak a boldogság, az öröm. A diákoknak érezniük kell, hogy a pedagógusra számíthatnak problémáik megoldásában. 

    Feltis Alaxdra, a Számalk Szalézi Szakgimnázium tanára, meseillusztrátor. A művészet egészen kicsi korában megérintette. A gyermekkora tele volt mese élményekkel, így nem csoda, hogy ezt a szakmát választotta. A mesék méltatlanul kerültek nagyon elhanyagolt helyzetbe. Sok olyan könyv van piacon, amely leegyszerűsített történeteket tartalmaznak, tőmondatokból állnak és stilisztikai hibákat tartalmaznak. Pedig a mesék nagyon fontosak. Hozzájárulnak az érzelmi, esztétikai intelligencia kialakulásához. Amellett, hogy ismereteket közvetítenek, segítenek egy biztonságot jelentő érzelmi háló kialakításában a személyiség és a lélek sokoldalúságának kifejlesztésében azzal, hogy a mesék segítenek az alulról felfelé történő építkezésben. Választ adott az előadás arra is, hogy miért veszélyesek a ma használatos modern „ketyerék”, egy-egy elektronikus játék. Bruno Bettelheimtől vett idézet segít a probléma megértésében. „Egysíkú tápláléktól egysíkú lesz a lélek – és a való élet korántsem csupa napfény”. Aki kimarad a mesékből, annak az életéből kimarad mindaz az életszagú élmény, amit a mesék jelentenek: a pajkosság, az egészséges cinkosság, az élet pozitív és negatív oldalai és az ezt jelentő jelképek és az az egészséges humor, ami szívből jövő kacagásra ösztönöz. Mint tapasztalhattuk, a jóízű kacagás a legjobb stressz oldás.

    A konferencia a délutáni szekcióülésekkel folytatódott, amin mindenki a szakjának megfelelően vett részt. Mi, az angolosok Elleh Hajnalka kolléganő előadását hallgattuk meg arról, hogyan hasznosítható a Biblia az idegen nyelvi órákon. A szekcióülésekről általában igen pozitív kép alakult ki a résztvevőkben és a fenntartó képviselőiben egyaránt. Mindenkinek megköszönjük a szakmai konferenciához nyújtott bármilyen támogatását!

 

Bárdos-Dorkó Ágnes Katalin
 tanár
 Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

 

[flagallery gid=308 name=”Gallery” skin=default_old]

 

 

 

 

admin On november - 15 - 2016

Categories

Hírek, Kiemelt, Szalézi

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...