Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2016. november 9-én nyitottam meg Gimi Galériánkban Sike Márta Magdolna festménykiállítását. Máténé Kacsinkó Katalin igazgató helyettes asszony köszöntötte a megjelenteket, majd Svéd Mátyás és Deme Soma, végzős diákunk zenés produkciója után mutattam be az alkotót. Végül Szitka Péter polgármester úr virággal köszöntötte a művésznőt, a gimnázium és a város nevében.

Sike Márta Magdolna olajfestményeit először láthatjuk Galériánkban. Az alkotó életútja nagyon érdekes. Már kisgyermek korában nagyon szeretett rajzolni, festeni. Az ózdi születésű Márti költözések miatt általános iskolában, Dédestapolcsányban, és Ózdon tanult. Már ekkor a gyermekrajz pályázatokon kimagasló eredményeket ért el, sőt kiállítást is rendeztek munkáiból. A gimnáziumot is Ózdon végezte. Rajztanára: Mikó István, miközben egyengette fejlődését gyakran hangoztatta, hogy Márti egy őstehetség. Már akkoriban a Kárpáti Gusztáv képzőművészeti körben sokat festett, rajzolt.

De a felnőtt élet, a gyermeknevelés háttérbe szorította a festészetet. A fordulópont az 50. születésnapjához kötődik.

Renáta lányától kapott egy képeslapot, melyen ez állt: „Ötven leszel, ideje eldönteni, hogy mi leszel, ha nagy leszel! S Ő eldöntötte, hogy aktívan fog festeni! Végre azt teszi, amit mindig is szeretett volna!

Már abban az évben, 2005-ben kiállítása is volt Ózdon, a nemzetközi nőnap alkalmából.

2006-ban ismét férjhez ment, és Borsodnádasdra költözött, s azóta is ott él, művészetét elismerő férjével. Aktívan alkot.

2005-től Ózdon 12, Putnokon 8, Budapesten 3, Székesfehérváron 2, Mezőkövesden, Borsodnádasdon és Sajókazán 1-1 alkalommal állított ki. Egerben hónapokon át láthatták alkotásait.

2007-ban a Magyar Kultúra napjára kiírt képzőművészeti pályázaton, amire Borsodnádasd környéki természeti képekkel vagy fotókkal lehetett pályázni, 1. helyezést ért el felnőtt kategóriában, a képzőművészeti vándordíjat, a Járdán József aranyfokos díjas kézműves által készített Kossuth kardot is átvehette az előző évi nyertestől.

2007-től tagja lett Cserhát Művész Körnek. 2008-ban az Országos Cserhát és Battsányi Művészkör a Kiváló Festőművész címet adományozta a munkái elismeréséül.

Vadásznapok, vadásztalálkozók rendszeres festője, kiállítója.

2014-ben és 2015-ben festőtáborban Csiszár József nemzetközi C.I.C. díjas világhírű festőművész vezetésével Arlóban volt alkalma a Természetábrázoló Műhely tagjaként továbbfejleszteni festői képességeit. 2016-ban ismét aktívan részvett az arlói festőtáborban, akkor a tábort Seres József Nimród díjas vadfestő vezette.

Mikor 2015 év végén Pémerné Kassakürti Ágnes megalapította az Ózdi Alkotók és Befogadók Csoportját, csatlakozott azonnal a csoporthoz. A csoporttal közös kiállításokat szerveznek.

Hegyen, völgyön, vadcsapáson a kiállítás címe, mely szavak az alkotó egy verséből lettek idézve.  A kiállítás képeit látva, nem kell magyaráznunk a címet! Nagyon kifejező a cím, hiszen erdőket, mezőket, fákat és vizeket, vadcsapások vadait, vaddisznókat, őzeket láthatunk az olajfestményeken.

A valóság tükrözése, a pillanat megragadása, a természet gyönyörű színeinek, hangulatainak visszaadása jellemzi. A természet szépségét felfedezhetjük minden évszakban.

Elmondhatjuk, hogy Sike Márta Magdolna nagyon jól tette, hogy újra elővette az ecsetet, s a palettát, s szívvel-lélekkel azt teszi, amit szeret. Ezt érezhetjük minden képén.

Köszönjük, hogy a művészi hűtő mágneseiből, és medáljaiból is hozott számunkra néhányat.

Kívánom, hogy még nagyon sok képpel örvendeztessen meg minket!

Bukodiné Sólyom Ilona

[flagallery gid=309 name=”Gallery” skin=default_old]

admin On november - 15 - 2016

Categories

Gimigaléria, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...