Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

A Gimi Galériában újra a Barcikai Tűzők foltvarrásai

2016.december 6-án Máthéné Kacsinkó Katalin, a gimnázium igazgató helyettese ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a Barcikai Tűzők idei kiállítását a Gimi Galériában.

A csoport 2004-ben alakult Kazincbarcikán a foltvarrás iránt érdeklődő lelkes lányokból, asszonyokból. A 17 fős kis társaságot a valahova tartozás szelleme élteti. 2008-tól  céh csoport lettek. Az együtt varrás baráti társasággá kovácsolta a lelkes kis csapatot. Kéthetente találkoznak, eleinte a kertvárosi Kazinczy Ferenc Iskolában jöttek össze, jelenleg a Pollack Mihály Általános Iskolában.
Szeretik a kihívásokat. Részt vettek 2007-ben a Sárospataki Katolikus Egyház pünkösdi ünnepére meghirdetett Árpád-házi Szent Erzsébet zászlókészítés pályázaton két fővel, Kiss Lászlóné és Szabóné Szabó Erzsébet személyében. Ez a zászlókiállítás a sárospataki Erzsébet – Házban látható.
Bakos Bertalanné foltvarrónk napraforgós faliképével részt vett a 2007. évi Országos Foltvarró Találkozón, melyet Szekszárdon rendeztek meg. Az évenként megrendezésre kerülő Határtalanul  című nemzetközi kiállításon pedig a közönség díját kapta Lovarda című faliképével.
Az Észak-Magyarországi Foltvarró Régió „Guruló orsó” pályázatra hárman neveztek.
2007-től, kétévente állítanak ki galériánkban.

Alkotásaikkal az ünnepet, a karácsonyi hangulatot idevarázsolják az iskola falai közé.

2008  a reneszánsz éve volt. A foltvarrás sem maradhatott ki ebből, így a tiszaújvárosi Derkovits Gyula Művelődési Ház által meghirdetett „Modern reneszánsz foltokban” pályázat is megmozgatta a fantáziájukat. Két pályaművel neveztek a versenyre. A „Kerti hajnalka” című falikép a zsűri különdíját kapta. 

2008 szeptemberében az Izsófalva-falunapokon állították ki munkáikat.
„30 éves a Tisza-tó” pályázatra lelkesen készült a csoport két tagja. A „Nádas tavon” és a „Tőkés réce” című pályaműveket a zsűri elismerésben részesítette. A képeket Kiss Lászlóné és T.Tóth Gyuláné készítette.
November a könyvtárak hónapja volt. Szendrőben egy hónapos foltvarrás kiállítás várta a könyvtár kiállító termében a látogatókat.
„Valljuk, hogy a foltvarrás nem csak annak okoz örömet, aki varrja, hanem annak is, aki megnézheti, aki ajándékba kapja, vagy aki használja.
A varrjunk együtt mottóról: ez év elején  elhatároztuk, varrunk egy nagyobb lélegzetű faliképet  és hogy ne legyen olyan egyszerű a következő képen varrtunk. Mindenki készített egy 30x30cm méretű általa megálmodott alkotást. A neveket beletettük egy kalapba és mindenki kihúzott egy nevet, aztán akiét kihúzta azt folytatta a saját ízlése és fantáziája szerint. Így lettek az alkotások 50x50cm méretű faliképek.
Azokon a képeken ahol két név szerepel  ilyen módon készültek.”- mesélte Kiss Lászlóné Edit, a csoport vezetője.

A Gimi Galéria karácsonyi hangulatát, az érdekesnél érdekesebb, szebbnél szebb alkotások varázsolják  elénk. Köszönjük az alkotóknak. Kívánom, sok örömöt szerezzenek még leendő munkáikkal is maguknak és másoknak, ehhez nagyon jó egészséget kívánok!

Kiállítás anyagát készítették: Kiss Lászlóné csoportvezető
Ganyu Sándorné, Érsek Ferencné, Tóth Gyuláné, Uram Gyuláné, Lippai Mihályné, Bakos Bertalanné, Szűcs Istvánné, Demjén Lászlóné, Fogarasiné Lukács Ilona, Boros Józsefné, Taraczközi Gusztávné, Domonkos Lajosné, Katona Judit.

Ajánlom mindenki figyelmébe oldalukat: http://www.barcikaituzok.eoldal.hu/

Bukodiné Sólyom Ilona[flagallery gid=315 name=”Gallery” skin=default_old]

 

admin On december - 12 - 2016

Categories

Gimi, Gimigaléria, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...