Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

A Katolikus Központi Alapítvány – ahogyan évek óta – ebben az évben is meghirdette a Szent Imre Ösztöndíj-pályázatot, melyen 9-15. évfolyamos tanulók, valamint egyetemi vagy főiskolai hallgatók vehetnek részt.  A kuratórium elnöke Dr. Márfi Gyula Veszprémi érsek atya volt. Ebben a tanévben közel 2.000 diák pályázott az ösztöndíjra. Az elbírálás során figyelembe vették a pályázók tanulmányi eredményét, az egy főre jutó jövedelmet, a családban nevelkedő gyermekek számát, a hit- és közösségi életben végzett munkát. Ezen kívül be kellett nyújtani a szülők jövedelemigazolását és a hitoktató ajánlását is. A pályázók decemberben kapták meg az értesítést a kuratórium döntéséről. Iskolánkból is érkeztek be pályázatok, és közülük hárman meg is kapták a Szent Imre Ösztöndíjat: Hegedűs Mariann Éva kilencedik osztályos tanulónk és két végzős diákunk, Gál Alexandra és Emri Bernadett. Mindhármuknak gratulálunk!

A sikeres pályázóknak feltettünk néhány kérdést az elnyert ösztöndíjjal kapcsolatban.

Milyen érzés ösztöndíjasnak lenni? Mire fogod költeni a kapott pénzt?

Gál Alexandra: Nagyon boldog voltam, mikor karácsony előtt megkaptam a levelet az elnyert ösztöndíjról, egyfajta karácsonyi ajándék volt számomra. Mivel az éven szeretnék majd továbbtanulni, ezért félreteszem a pénzt a tanulmányaimra. Biztos vagyok benne, hogy hasznát veszem majd.

Mi alapján kaptad meg az ösztöndíjat és mennyi pénzzel támogatott az alapítvány?

Hegedűs Mariann Éva: Az évek alatt elért jó tanulmányi eredményem miatt kaptam meg. A Kuratórium pedig 40.000 Ft-ot ítélt meg számomra. Ezt az összeget két részletben kapom majd meg a második félév során.

Miért ajánlanád másoknak is, hogy pályázzanak a Szent Imre Ösztöndíjra?

Emri Bernadett: Öröm számomra, hogy több éves kitartó munkámat az alapítvány ez úton is elismeri. Talán ez az egyik értéke. Persze az elnyert összeg is segítségemre lesz a jövőben. Bátorítani tudok minden olyan fiatalt, akik nagy családokban élnek, hogy számukra sem lehetetlen a továbbtanulás; bátran forduljanak az Alapítványhoz segítségért. Ez a program a felsőfokú iskolákban tanulók számára is elérhető.

 

Emri Bernadett, Gál Alexandra és Hegedűs Mariann Éva

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium 

admin On január - 6 - 2017

Categories

Hírek

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...