Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2017. január 10-én Göndör Judit, a Borsod – Média Ügynökség vezetője ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Hegedűs János grafikáit, miután Petróczi Gábor igazgató úr köszöntője után iskolánk énekkara előadta műsorát.

„A rajzolás mindenfajta ábrázolás lelke és forrása, s minden tudomány gyökere. Aki olyan eredményeket ért el, hogy rajzolni tud, annak azt mondom, hogy a legértékesebb kincs birtokába jutott.”- idézte Göndör Judit, aki rendhagyónak nevezte a megnyitót, mivel nem nevezte szakértőnek magát, csak művészetkedvelőnek. Szubjektív látásmódja, érzései, amiket egy-egy képhez fűzött emlékezetessé tették megnyitóját.

Elmondta, hogy különleges év lesz a most kiállító Hegedűs János életében, hiszen idén hatvanadik születésnapját ünnepli majd, s éppen húsz éve annak, hogy műveit különböző városokban, településeken a nagyközönség elé tárja. S, hogy ebben a különleges esztendőben egykori kedves iskolájában, az almamáterben nyithatja meg a 2017-es esztendő Gimi Galéria sorozatát, jelzésértékűnek tartja.

A 44 kiállított grafika mindegyike egy-egy Hegedűs János-gondolat, jellegzetes technikával és egyedi, jól felismerhető stílussal.

Hegedűs János rengeteg önképzéssel és meghatározó festők, grafikusok munkáinak elemzésével, illetve személyes megtapasztalás útján jutott el odáig, ahol most tart.

Nevét jegyzik a művészvilágban. A város kitüntető díjainak grafikáit is ő készíti Mezey István utódjaként, aki mindig egyengette János útját. Mezey István nagy hatással volt rá, mint ahogy Szász Endre, vagy Picasso művészete is, de a személyes kapcsolat, a személyes tanácsok, a barátság meghatározó volt János életében.

A művész grafikáival a Harangszó katolikus lapban is rendszeresen találkozhatunk.

Képei elgondolkodtatók. A kubizmus és szürrealizmus jegyei fellelhetők. Fekete vonalait csak néhány visszafogott barnásvörös, arany szín, és a szürke-fekete tónus mellett a merész kék árnyalatok, vagy a ciklámen egészíti ki. A felületkitöltése érdekes. Témái változatosak. Az életünk, mindennapjaink, elvont gondolataink, álmaink köszönnek vissza grafikáiról.

Göndör Judit szubjektív, kedves ismertetője után, Teréz anya: Az élet himnusza című soraival köszönte meg a lehetőséget és figyelmet, s kívánt Hegedűs Jánosnak további szép alkotói pályát, magánéletében erőt, egészséget és örömteli perceket, a jelenlévőknek pedig áldott 2017-es évet.

  

„Az élet egyetlen – ezért vedd komolyan!
Az élet szép – csodáld meg!
Az élet boldogság – ízleld!
Az élet álom – tedd valósággá!
Az élet kihívás – fogadd el!
Az élet kötelesség – teljesítsd!
Az élet játék – játszd!

 

Az élet vagyon – használd fel!
Az élet szeretet – add át magad!
Az élet titok – fejtsd meg!
Az élet ígéret – teljesítsd!
Az élet szomorúság – győzd le!
Az élet dal – énekeld!
Az élet küzdelem – harcold meg!
Az élet kaland – vállald!
Az élet jutalom – érdemeld ki!
Az élet élet – éljed!”

 Göndör Juditnak köszönjük az érdekes tárlatvezetést, Hegedűs Jánosnak pedig e gyönyörű kiállítást, s kívánunk nagyon sok ihletet, sikeres munkát az elkövetkező évekre!

 

Bukodiné Sólyom Ilona

[flagallery gid=317 name=”Gallery” skin=default_old]

 

 

admin On január - 12 - 2017

Categories

Gimi, Gimigaléria, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...