Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Szalézi Szent Ferenc Iskolanap a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

2017. január 20-án a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákjai nem füzeteikkel és könyveikkel érkeztek az iskolába. Az iskola tantestülete és diáksága ugyanis – Szalézi Szent Ferenc születésének 450. évfordulója tiszteletére – egésznapos ünnepség keretében ünnepelte névadóját.

A nevelőtestület a reggeli órákban előbb a félévi osztályozó konferencián zárta le a tanulók félévi eredményeit, de 10 órakor már a Szent Család templomban rendezték diákjainkat. Az ünnepi szentmisét Ábrahám Béla tartományfőnök atya celebrálta hat paptestvére közreműködésével. Prédikációjában névadónk életéről, mások iránt tanúsított szeretetéről és az emberek iránti figyelmességéről beszélt példaként állítva figyelmességét a diákok elé. Szalézi Szent Ferencet, aki a genfi püspöki széket is betöltötte, „a szeretet doktora” néven ismeri a közvélemény. De Paul Vincent (Páli Szt. Vince) azt mondta róla: ,,Milyen jó lehet az Isten, ha már a genfi püspök ilyen jó!”

Halála után alig 40 évvel, 1661-ben boldoggá avatták, 1665-ben pedig a szentek hozzá méltó közösségébe került. Névadónkról részletesebben itt lehet olvasni: Szalézi Szent Ferenc

Az iskolai szentmisét követően a vendégek és a tantestület az iskola diákjaival közösen átvonult a Don Bosco Sportközpontba, ahol kezdetét vette a Szalézi Gála, amelynek keretében a gimnázium diákjai, diákcsoportjai színes és változatos műsor keretében villantották föl művészi képességeiket. A műsorban különösen emlékezetes volt az Arany János műveiből készült irodalmi összeállítás, a tornász lányok bemutatója Svéd Mátyás hegedűjátékával Lajkó Félix-improvizáció címmel, a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola népitánc csoportjának gimnazistái és a Flash Táncstúdiós gimnazisták fellépése, valamint Pásztor Johanna szép éneklése.

A kulturális gála befejezését követően a színvonalas műsor résztvevői elfogyasztották a köszönetként az iskola részéről felajánlott tortákat, a nevelőtestület pedig tartományfőnök atya, a vendégek és a szalézi vezetők társaságában ünnepi ebéden vett részt a Sportközpont rendezvénytermében. 

 

Petróczi Gábor
igazgató

[flagallery gid=318 name=”Gallery” skin=default_old]

admin On január - 25 - 2017

Categories

Egyéb, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...