Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Két napos búcsúnk Péliföldszentkereszten szombat reggel kezdődött. 250 km megtétele után „hamar” megérkeztünk, majd kipakoltunk (részben a szállásra, másrészt a „kiállításra”). Első dolgunk volt az iskolánk reklámozására kijelölt sátor berendezése, amely csodás helyen volt, pont a templom háta mögött – mondhatni a főúton. Miután elhelyeztük a molinót, a diákok festményeit, a sportmezeket, elfoglaltuk a szállásunkat. Bevallom, ennél egy picivel jobbra számítottunk, de mi kihoztuk belőle a legtöbbet. A gyors berendezkedés után visszamentünk a sátorhoz, és elkezdtük a munkát. A csillámtetkónak, az élő zenének (Szynal Jonathan és Debreceni Bence) és az arcfestésnek hatalmas sikere volt, tehát hosszú sorok álltak nálunk. Ebédre hamburgert kaptunk, ami egész jó volt egy hatalmas rántott szelettel. Pár óra tetoválás, zenélés és arcfestés után lementünk a színpadhoz, ahol a szentmise végeztével következtünk mi. Színvonalas előadásunk énekekkel, versekkel és táncokkal nagyon jól sikerült. A fellépés után megvacsoráztunk, majd igyekeztünk felfedezni a környéket. Elgyalogoltunk a szomszéd faluba,  amikor pedig visszaértünk, pizzáztunk egyet. Késő estig fent maradtunk, sokat beszélgettünk és nevettünk.

Másnap reggeli után visszamentünk a sátorhoz, de a borongós idő és az ünnepi szentmise miatt eleinte nem voltak túl sokan. Gábor testvér buborékfújása és az arcfestők képei végül sok gyereket és szülőt oda vonzott. Mondhatjuk, hogy vasárnap csak a mi sátrunk előtt voltak érdeklődő búcsúsok. Egy óra körül összepakoltunk, megnéztük a templomot, majd elindultunk hazafelé. Pilisvörösváron volt szerencsénk megállni az ország egyik legjobb cukrászdájában, ahol nagyon finom sütit és fagylaltot ettünk. Ráadásként még Miskolcon a McDonaldsba – kisebb könyörgés után – bemehettünk. Így értünk haza élményekkel telten, de fáradtan 18 óra körül. Összességében mind nagyon jól éreztük magunkat. Résztvevők: Debreceni Bence, Farkas Katalin, Gadóczi Gergő, Horváth Panna, Juhász Eszter, Kulcsár Enikő, Máté Zoé Kira, Nyüsti Milán, Pásztor Johanna, Prókai Bence, Szesze Bianka, Szynal Jonathan. Harasztosi Viola tanárnő és Kirner Gábor testvér.

Megyünk jövőre is!

         Nyüsti Milán 8. A

[flagallery gid=328 name=”Gallery” skin=default_old]

 

admin On május - 12 - 2017

Categories

Egyéb, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...