Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Reggel 7 óra: a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium parkolójából kirobog egy busz 38 matematikát szerető diákkal és 2 pedagógussal. Ezután nincs megállás Egerig ahol a versenyt rendezték.

Mikor megérkeztünk, regisztráltunk, megkaptuk az útlevelet, némi elemózsiát és pontban 10.30 órakor minden csapat elindult, hogy együtt élvezhessék a matematika csodáit.

A verseny különböző állomásokból  és feladatokból állt, amik nem a mindennapi unalmas feladattípusok voltak (pl.logaritmus, egyenletek, trigonometria), hanem teljesen más…játékos logikai feladványok. Minden csapatnak 3 és fél órája volt a feladatok megoldására, majd eredményhirdetés, majd pedig hazajövetel.

Maga a verseny rendkívül izgalmas volt, hiszen nem egy sablon matematikaverseny volt, hanem inkább gyaloglás egybekötve néhány feladattal, ami izgalmassá teszi az egész versenyt.

Sajnos egy nagy vihar is elkapta a versenyzőket, viszont ez sem szegte kedvünket. Ahogy a szervezők is fogalmaztak: ez inkább egy fesztivál, mint egy verseny.

Gimnáziumunk sajnos jutalmat nem nyert, viszont mégis a nyertesi vagyunk ennek az egész versenynek, hiszen kis csapatunk összekovácsolódott és egy tartalmas napot töltöttünk együtt egy kis matematikával fűszerezve. Köszönjünk szaktanárainknak: Szilágyi Anikó tanárnőnek és Sebőné Orosz Mónika tanárnőnek.

Harnócz András 11.C

 [flagallery gid=329 name=”Gallery”]

admin On május - 17 - 2017

Categories

Hírek, Kiemelt, Versenyek

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...