Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Az utolsó tanítási napon, június 15-én (csütörtökön) „Tanévsirató” iskolai rendezvényt tartunk. Tekintettel arra, hogy 15-én az iskolában még nem zajlik a szóbeli érettségi, ez a programok megtartását nem akadályozza.

Program: 8.00-ig a résztvevők megérkezése, a jelenlévők ellenőrzése, a hiányzók beírása.

Szentmise: 8.30 órai kezdettel, az átvonuláshoz sorakozó 8.15 órakor. Az átvonulást Kovács László igazgatóhelyettes szervezi és irányítja, és az osztályfőnökök felügyelik.

Tanévsirató 10.00-tól 12.00-ig: a programot Lytton atya szervezi és irányítja más pedagógus kollégák bevonásával. A 9. és 10. évfolyamos tanulók a program részeként bemutatják az idei tánc és dráma projektek legjobb darabjait is. Minden osztály egy-egy 5-10 perces vidám évzáró produkciót mutat be a felállított színpadon. Azt szeretnénk, ha az egyes osztályok fellépésüket nem csupán egy közösen elénekelt dallal tudnák le, hanem az iskoláról, a tanévről, a tanárokról…, szóval a közös életünkről, élményeinkről komoly energiabefektetéssel egy színvonalas, tréfás produkcióval lépnének föl.

Szeretnénk külön felkérést küldeni a nevelőtestület nevében az érettségi előtt álló 12.E osztálynak, hogy tavalyi feledhetetlen fellépésük nyomán még egy rendkívüli műsorral örvendeztessenek meg minket!

Kérjük az osztályfőnököket, hogy tanítsák meg az osztályuknak azt, hogy hogyan kell föllépni, szerepelni, a közönségre figyelni, hogy hangosan és érthetően kell előadni a produkciót, stb.

Az egyes osztályok irányítását az osztályfőnökök végzik. Kérjük az osztályfőnököket és minden tanár kollégát, hogy megfelelő időben készítsék elő, szervezzék meg a feladat végrehajtását ügyelve arra, hogy minden osztály teljes létszámmal legyen jelen, vegyen részt a feladat előkészítésében és végrehajtásában. Szeretnénk, ha egy emlékezetes nappal búcsúztathatnánk a végéhez közeledő 2016/17-es tanévünket!

Kazincbarcika, 2017. május 18.

Petróczi Gábor                                  P. Quadros Lytton Ervanto sdb.
  igazgató                                               nevelési igazgatóhelyettes

admin On május - 22 - 2017

Categories

Gimi, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...